Belföld

A Pick jelentős forgalomnövekedésre számít a húsvéti időszakban

A tavalyival egyező mennyiség eladásából, értékben 2-3 százalékkal nagyobb bevételre számít az idén a húsvéti füstölt áruk piacán a Pick Szeged Zrt.

A cég és a Tesco-Global Áruházak Zrt. közös sajtótájékoztatóján elmondta: a Nielsen Piackutató tavalyi adatai szerint húsvétkor a füstölt termékekből mintegy 4 ezer tonnát értékesítettek az országban, mintegy 5 milliárd forintért. A Pick füstölt áru piaci részesedése volumenben mintegy 11, értékben pedig 15 százalék. A füstölt áruk mintegy 40 százalékát adják el a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan.

Orosz András, a Tesco-Global Áruházak Zrt. marketing operációs igazgatója szerint a Tesco áruházak az idén mintegy 1300-1400 tonna füstölt árut értékesítenek húsvétkor. Ennek a mennyiségnek a 80-90 százaléka a sonka termékkörbe sorolt áru.

A Pick kereskedelmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a társaság évente mintegy 3000 tonna sonkát állít elő. A cég füstölt áru termelése gyakorlatilag 100 százalékban sonkából áll – emlékeztetett.

Mindezt Madarász László, a Pick marketig igazgatója azzal egészítette ki, hogy a vásárlók többsége a tradicionális, hagyományos, elsősorban a kötözött sonkákat keresi, amikor vásárol. A cég termelése ehhez igazodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik