Belföld

Csak egy baloldali frakció lehet a parlamentben

Vértesy László úgy indokolt, hogy az új parlament megalakulásának napján hatályba lépő házszabály szerint országgyűlési képviselőcsoport alakítására a választáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak; frakciót legalább öt képviselő hozhat létre.

Mint mondta, amelyik önálló pártlista átlépte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, de ötnél kevesebb képviselői helyhez jutott, a házszabály alapján kedvezményesen három fővel is megalakíthatja saját frakcióját. Ezt a rendelkezést azonban – hívta fel a figyelmet az adjunktus – csupán az önálló országos listát állító pártok esetében lehet alkalmazni, a múlt vasárnapi országgyűlési választásokon induló baloldali közös pártlista tekintetében nem.

Vértesy László közölte: azt a képviselőt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki vagy a párt tagja, vagy a párt jelöltjeként indult a választáson, vagy olyan független, illetve függetlenné vált képviselő, akinek csatlakozását a frakció elfogadta.

Nem “jelentkezhetnek át”

A házszabály szerint a frakcióalakításhoz legalább öt képviselőnek vagy ugyanazon párt tagjának kell lennie, vagy ugyanazon párt jelöltjeként kellett a választásokon elindulnia – fejtette ki, megjegyezve, hogy egy frakcióhoz bárki csatlakozhat, de ekkor is szükséges az öt ugyanazon párthoz tartozó tag, azaz legfeljebb hatodikként léphet közéjük.

Vértesy László értékelése szerint frakcióalakításra a választás időpontjában ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak, ami kizárja annak lehetőségét is, hogy egyes mandátumot szerzett képviselők – a képviselőcsoportok megalakítását megelőzően – más pártba “átjelentkezzenek”.

Az adjunktus elmondta, az MSZP-ből, az Együttből, a Demokratikus Koalícióból (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártból és Magyar Liberális Pártból (MLP) álló baloldali szövetségnek csupán egyetlen jogi lehetősége van: közösen jogosultak a frakcióalakításra.

Ennek hiányában csupán az MSZP tud önállóan frakciót alakítani, így a DK négy képviselője, az Együtt három képviselője (mivel nem volt önálló az országos listájuk), a PM és az MLP egy-egy képviselője függetlenként kezdhetik meg a parlamenti munkát – közölte.

Vértesy László azt mondta, képviselőcsoport alakítása a pártok számára többletjogosultságokat jelent nemcsak a parlamenti eszközök használatában, de a politikai befolyás tekintetében is, továbbá gazdálkodási kérdéseket is érint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik