Belföld

Botrány botrány hátán Kálmán Olgánál

A német megszállási emlékmű volt a téma. Schiffer András és Szanyi Tibor is kiakadt, de másként.

Schiffer András, az LMP vezetője és Kálmán Olga mintegy tíz percet vitatkozott arról, hogy Schiffer András túlméretezett hisztériának titulálta a megszállási emlékmű körül kialakult botrányt. A lényeg: hiába tiltakoztak a zsidó szervezetek, a kormány akkor is felépíti az emlékművet, amelynek az üzenete – az ellenzéki kommunikáció szerint –  az, hogy Magyarország tulajdonképpen ártatlan volt a holokausztban, minket csak kényszerítettek. Emiatt tegnap tüntetés volt, amin a baloldali pártok is részt vettek.

Schiffer a Heti Válasznak korábban úgy nyilatkozott: “a kormánynak irtózatos a felelőssége, s olyan megoldás, amely a magyar állam ártatlanságát hangsúlyozza a holokausztban, érthetően korbácsolja fel az indulatokat”.

Túlméretezett hisztéria

Kálmán Olgánál viszont Schiffer már azt mondta: nem az emlékműről, inkább arról kéne beszélni, hogy miért van az, hogy a mostani választáson 400 ezerrel kevesebben mentek el voksolni. Kálmán Olga úgy érvelt, hogy ez nem vagy-vagy kérdés, a választások mellett az emlékműről is lehet szó. Schiffer nem sokkal ezután el is mondta a véleményét róla: nem ért egyet az emlékművel, az eljárást is mélyen megveti, viszont ami zajlik körülötte, azt egy túlméretezett hisztériának tartja.

Normál esetben egy vitát itt érdemes lezárni, ám Kálmán Olga valamiért nem ezt tette, hanem előbb áttért egy másik témára, majd újra visszatért, és arról próbálta meggyőzni Schiffer Andrást, hogy a túlzott hisztériáról szóló véleménye nem állja meg a helyét, szóval a végén gyakorlatilag 6 percig arról vitatkoztak, hogy Schiffer véleménye rendben való-e, tényleg ez a legfontosabb téma?

A műsorvezető a végén úgy zárta le: döntsék el a nézők, hogy kinek volt igaza. Schiffernek, aki hisztériának nevezte a tiltakozásokat, vagy a műsorvezetőnek, aki szerint ilyen véleményt nem lehet alkotni, vagy legalábbis elég furcsa.

Nézze meg a beszélgetést, kommentben várjuk a véleményeket.

Orbán mint “náci sas”

Kálmán Olga vendége volt a keddi adásban Szanyi Tibor is, ez a beszélgetés ugyancsak nem volt zökkenőmentes. Itt azonban Szanyi Tiborral szaladt el a ló, annyira, hogy rá is kellett szólni, amiért a politikus náci sasnak nevezte Orbán Viktort.

“Ő maga az a náci sas. A saját lelkét akarja feltenni az emlékműre, ami tépi szét Magyarországot” – szögezte le Szanyi Tibor, mire a műsorvezető közölte: az se vezet sehová, ha a miniszterelnökre azt mondják, hogy náci sas. Ezután arról vitatkoztak, hogy hány elemzést kell elolvasni ahhoz, hogy valakinek megváltozzon a véleménye.

Az mno.hu egyébként minderről azt írta, hogy Szanyi olyan botrányos volt, hogy meg kellett szakítani az adást, de a videó alapján úgy tűnik, hogy ilyenről nem volt szó, egyszerűen csak véget ért a beszélgetés.

Schiffer visszatért reggel is az ATV-be

Az LMP társelnöke reggel is az ATV vendége volt. Miután tegnap este az Egyenes beszédben túlméretezett hisztériának nevezte a német megszállási emlékmű megkezdett építése miatt kirobbant tiltakozást a Startban azt mondta: egészen megdöbbentő, hogy ha valaki egy magát demokratikusnak valló közösségben árnyalatokkal más állásponton van egy ilyen kérdésben, akkor azt rögtön erkölcsi megsemmisítéssel fenyegetik.

Szerinte az ellenzék jobban tenné, ha inkább azokkal a problémákkal foglalkozna, amelyek a választási kudarchoz vezettek. „Addig, amíg a magát az ellenzék vezető erejének tekintő formáció mondanivalója – azon kívül, hogy ő nem Orbán – kimerül szimbolikus, és egyébként az emberek számára nemigen érzékelhető kérdésekben, addig nagyjából ezek az eredmények fognak ismétlődni”.

Az LMP társelnöke ugyanakkor nem érti, hogy például Ujhelyi István miért osztja ilyen magas lóról az észt, amikor egyébként a dolog tárgyát tekintve nincsenek nézetkülönbségek a megszállási emlékmű kérdésében, csupán a hangsúlyokban térnek el az álláspontok. Schiffer úgy véli, a baloldali ellenzék „besétált Orbán Viktor utcájába”, Orbánnak ugyanis ahogy korábban, úgy most is az az érdeke, hogy a viták erről szóljanak, és ne arról a teljesítményről, amit az elmúlt négy évben felhalmozott.

Schiffer alávaló dolognak tartja azt a látszatot kelteni, mintha a magyar hatóságoknak nem lett volna felelőssége a német megszállás után történtekben, de szerinte ezt a hivatalos kormányzati álláspont sem vitatja. „Egészen ocsmány és pitiáner az az eljárás, amit a miniszterelnök folytatott, vagyis hogy két nappal a választás után az ígéretek ellenére megkezdték a szoborépítést” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik