Belföld

Minden harmadik fiatal lelépne az országból

Az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, mintegy harmaduk nem, vagy nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetnek (NKI) a Tárki idősorára alapuló, kedden nyilvánosságra hozott kutatásából.

Mint írták, a fiatalok több mint tizede komolyan tervezi, hogy külföldön dolgozzon vagy éljen. Hozzátették: 2001-ben a 18-39 évesek 22 százaléka tervezett külföldi munkavállalást vagy letelepedést, 2005-ben ez az érték már elérte a 34 százalékot.

A hosszú távú – legalább néhány évig tartó – munkavállalási szándékkal bírók aránya a 2010-es 16 százalékot követően 2012-re több mint kétszeresére növekedett, majd 2013-ra 23 százalékra csökkent – állapították meg.

Megjegyezték: a kivándorlást tervezők aránya 2005 és 2012 között folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, és csak 2013-ra következett be csökkenés. A 39 évnél idősebbek 4 százalékának volt 2001 és 2006 között migrációs terve, 2007 után ez az érték 7 százalék körül rögzült.

A német nyelvterületek a legvonzóbbak

Míg az idősebbeknél mindhárom migrációs típus esetében Ausztria áll az első, Németország a második, Nagy-Britannia pedig a harmadik helyen, addig a fiatalok rövid távú munkavállalási terveiben elsősorban Ausztria és Németország szerepel, több évre szóló külföldi munka, illetve kivándorlás tervezése esetén pedig Németország és Nagy-Britannia a két legfontosabb célország. A kivándorlási célpontok harmadik helyén az Egyesült Államok és Ausztria osztozik – ismertették.

Az NKI 2013-as kutatásának – melynek adatgyűjtését a Tárki végezte – eredményei rámutatnak: a munkavállalás mellett a tanulási terveket is hozzászámolva 2013-ban a rövid távú migrációt tervezők aránya 27 százalék, a hosszú távú migrációt tervezőké pedig 28 százalék volt a 18-39 évesek körében, szemben a csak munkavállalást tervezők 25, illetve 23 százalékával.

A kutatás eredményei arra is rávilágítanak, hogy a migrációt tervezők csupán egy része tekinthető igazán komolyan tervezőnek. Ha azokat soroljuk ide, akik saját bevallásuk szerint komolyan gondolkodnak a migráción vagy már meghozták a döntést, illetve egy-két éven belül terveznek külföldre menni, valamint tervük megvalósítását nagyon valószínűnek vagy egészen biztosnak vélik, akkor a 18-39 évesek tizede tervez komolyan rövid távú és hosszú távú migrációt, míg a kivándorlást komolyan tervezők aránya 3 százalék.

A magyarországi népesség csaknem harmadát kitevő 18-39 éves korosztály több mint egytizede nem csupán tervezi a migrációt, de úgy véli, hogy egy-két éven belül biztosan vagy nagy valószínűséggel meg is valósítja ez irányú tervét – fűzték hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik