Belföld

Választás 2014: milliókat fizethetnek vissza a bukott politikusok

Az új kampánfinanszírozási törvény bőséges juttatást adott a politizálni vágyóknak, az egyéni jelöltek kampányára például fejenként 1 millió forintot biztosított. A meglehetősen laza szabályozás miatt számtalan olyan párt és jelölt bukkant fel az elmúlt hetekben, amelyekről korábban egyáltalán nem hallhattunk, és már az is furcsa volt, hogy sikerült nekik az induláshoz szükséges aláírásokat összegyűjteni.

A jelöltséghez a törvény szerint 500 ajánlás kellett.

Sportos és Eegészséges Magyarországért Párt

A kételyeket a választás sem oszlatta el, épp ellenkezőleg: az eredmények ismeretében még inkább kérdés, hogy egyes jelöltek hogy tudtak egyáltalán elindulni. Ott van például a Sportos és Eegészséges Magyarországért Párt, amelynek 52 képviselője indult, ebből viszont alig kettő tudott csak 500 feletti szavazatot összegyűjteni. Egyikük Méri László (Dunakeszi), másikuk Petre Varga Zsuzsina (11. kerület).

Ám a SEM annyiban mindenképp kivételnek számít, hogy az ő egyéni jelöltjeik – állításuk szerint – nem vettek fel saját kampányukra külön pénzt, a többi párt jelöltjeiről viszont nincs ilyen hír. Ez pedig azt jelenti, hogy nekik most súlyos összegeket kell visszafizetni, annak ugyanis, aki nem érte el a 2 százalékos küszöböt, a pénzt vissza kell adni.

A SEM-en kívül a gyanús pártok közé sorolták eddig a Magyarországi Cigány Pártot (MCP), a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget (JESZ), -t, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért pártot (KTI), a Szabad Választók Pártját (SZAVA), valamint a Zöldek Pártját, furcsállották továbbá azt is, hogy az Új Dimenzió Párt (ÚDP), valamint az Új Magyarország Párt (ÚMP) és az Összefogás Párt (ÖP) is össze tudta gyűjteni az ajánlóíveket.

Nézzük, hogy teljesítettek az ő jelöltjeik.

Magyarországi Cigány Párt

Az MCP 61 jelöltet indított, közülük egyiknek  sem sikerült a 2%-ot elérni. Jelöltjeik többsége 300-nál kevesebb szavazatot gyűjtött be, és többen voltak, akiknek még 100 szavazatot sem sikerült össszeszedni. Ilyen volt például Csík Tamás (13. kerület, 60 szavazat, 0,12%), vagy Balogh István Lajos (10. kerület, 32 szavazat, 0,07 %).

De nemcsak Budapesten, vidéken is csúfos vereséget szenvedtek az MCP egyéni jelöltjei.Kecskeméti jelöltjük, Orbán Gyula például alig 91 szavazatot kapott (0,22%), kalocsai jelöltjük, Oláh Zsoltné pedig 48 szavazatot (0,12%).

Jólét és Szabadság Demokrata Közösség

Egy fokkal jobban teljesített a 83 képviselőt indító JESZ, amelynek még egy olyan jelöltje is volt, aki legalább meg tudta közelíteni a 2 százalékot. Máté Lajosra 695-en szavaztak Hajdúszoboszlón, ez 1,82%-os támogatottságot jelent. A jelöltek közül ő érte el a legjobb eredményt, mindenki más 1% alatt teljesített.

Közösség a Társadalmi Igazságosságért

Ugyancsak nem sikerült megütni a 2%-os szintet a KIT egy jelöltsének sem, pedig 57-en indultak e célért. A 2% közelébe  egyedül csak Gyovai István tudott kerülni.. Ő 1,84%-os támogatottságot ért el Kiskunhalason a maga 703 szavazatával. A többség itt is 1% alatt teljesített, pár száz szavazatot tudtak csak szerezni körzetenként.

Szabad Választók Pártja

A SZAVA 5 jelöltje még a fentieknél is rosszabb eredményt ért el. Pécsi jelöltjük, Eckert Péter 0,1%-os támogatottságot ért el, 48-an szavaztak rá, érdi jelöljtük, Gara Ferencné 16 szavazatot kapott (0,03%), dabasi jelöltjük, Szentes János 37 szavazatot kapott (0,08%). Körmenden Nagy Gergő 25 szavazata 0,06 %-ot ért, Zalaegerszegen Kozma Erzsébet 24 szavazata pedig 0,05%-ot.

Zöldek Pártja

A Zöldek Pártjának 33 jelöltje ugyancsak bőven 2% alatt maradtak, többségük az 1%-ot sem tudta megugrani. A legtöbb voksot a 3. kerületi jelöltjük, Brezovits László tudta begyűjteni, ő 566 voksot kapott (1,14%).

ÚDP-ÚMP

A fentieknél is rosszabb arányokat tudhat magáénak a 49 jelölttel induló Új Dimenzió Párt, amelynek a legtöbb jelöltje még a 0,1%-ot sem érte el. Jelöltjeik 0,06%-os, 0,08%-os támogatottságokat értek el, ez 30-40 szavazatot jelent. Pontosan ugyanilyen teljesítményt nyújtott az 50 jelölttel induló ÚMP is.

ÖP

A végére hagytuk az 59 jelölttel neivágó Összefogás Pártot, amely tegnap egy szürreális kampányzárón várta az eredményeket. Ha még nem látta, ne hagyja ki.

Bár a kampányzárón még lelkesek és bizakodóak voltak az ÖP jelöltjei, később kénytelenek voltak ők is szomorkodni, 2 %-ot ugyanis nekik sem sikerült elérni, épp ellenkezőleg, még az 1%-ot sem tudták megugrani.

A pontos összeg egyelőre nem ismert

Mivel azt nem tudni, hogy az elbukó jelöltek közül hányan vették fel végül a pénzt, így közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Magyar Államkincstárhoz, hogy pontos összeget tudjunk mondani. Egyben arról is érdeklődünk majd, hogy ki volt az, aki a tartozását nem egyenlítette ki.

Olvasói sztorik