Belföld

Törő Gábor és Vargha Tamás a Parlamentben

Vargha Tamás és Törő Gábor nyert Fejér megye 1-es és 2-es számú választókörzetében.

Folytatni szeretném a négy évvel ezelőtt megkezdett munkát – jelentette ki Törő Gábor, aki a Fidesz-KDNP színeiben az első helyen áll a Fejér megyei 2. számú egyéni választókerületben az országgyűlési választáson.

Törő Gábor hétfőre virradóra az MTI-nek elmondta: az útfejlesztések folytatása mellett Polgárdiban tanuszoda építése, Mór térségében a kerékpárutak és a borturizmus fejlesztése, Bodajkon pedig a vallási turizmus fejlesztése lesz a fő célja a következő négy évben. Az elért eredményekért köszönetét fejezte ki a választóknak és mindazoknak, akik segítették munkáját. A kormánypárti jelölt a szavazatok 98,87 százalékos feldolgozottságnál 50,41 százalékkal vezet.

Folytatni kell a csapatmunkát Székesfehérvárért – mondta Vargha Tamás, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, aki jelentősen vezet a Fejér megyei 1-es választókerületben a vasárnapi országgyűlési választáson.

A kormánypárti politikus, a Honvédelmi Minisztérium eddigi parlamenti államtitkára hangsúlyozta: Székesfehérvárnak továbbra is két képviselője lesz a parlamentben, de a város polgármestere most nem lesz országgyűlési képviselő. Hozzátette: más felállásban, de továbbra is közösen dolgoznak a városért és egész Fejér megyéért, hiszen várhatóan minden körzetben a fideszes jelölt nyer.

Kiemelte: a rendszerváltoztatás után 25 évvel ez volt az első olyan választás, amelyen a valós teljesítményekre alapozva döntöttek úgy a választók, hogy a kormány folytathatja munkáját “ellentétben 2006-tal, ahol az akkori kormánypárt hazugságokkal tartotta meg hatalmát”. A székesfehérvári választókerületben – 81,08 százalékos feldolgozottság mellett – Vargha Tamás 43,73, Márton Roland (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) 30,5, míg Mező Balázs (Jobbik) 17,21 százalékkal áll.

Cser- Palkovics András polgármester elmondta: Mind a két fehérvári körzetet a jelöltjeink nyerték. Vargha Tamás és Törő Gábor fogják ezt a gyönyörű várost képviselni a magyar Országgyűlésben. Óriási megtiszteltetés ez mindenki számára, hogy nekik lesz az a feladatuk, hogy Székesfehérvárt közösen fejleszteni tudjuk a következő négy esztendőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik