Belföld

Négy nap után be is zárt a Várkert Bazár

A csütörtöki átadóünnepség után alig négy napig lehetett látogatni a Várkert Bazárt, amit most újra, hónapokra lezártak.

A még hiányosan elkészült Várkert Bazárt csütörtökön adták át ünnepélyes keretek között, amit ráadásul a Kormányváltók aktivistái meg is zavartak.

A portfolio.hu most azt írja, hogy a Várkert Bazár négy nap nyitvatartás után bezár a további építkezések miatt. A tervek szerint augusztus végére befejeződik majd az átépítés második üteme.

L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke januárban az MTI-vel azt közölte, hogy az Ybl-emlékév egyik kiemelkedő eseménye a Várkert Bazár átadása lesz. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció első üteme az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazza, így a régi, helyreállított épületek átadása történik meg áprilisban. Ezt követően az új részek építésével folytatódik a munka.

A több mint 9 milliárd forintból megvalósuló program az európai uniós támogatáson felül kormányzati forrásokkal is kiegészült.

Nézze meg galériánkat a (nem) megújult Várkert Bazárról.

UPDATE:

Az MTI közlése szerint a hétfőn kezdődött kertészeti munkák miatt a Gloriette-et és a két rámpa feletti sávot egy időre lezárták, a déli palota termei és a kiállítások azonban zavartalanul megtekinthetők.

Az építési területet úgy fogják kialakítani, hogy az érdeklődők minél több részt látogathassanak a Várkert Bazárból. A kertrendezés munkálatainak előrehaladásától függ azonban, hogy ez mikor történik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik