Belföld

Nyomozás a közmédiánál: ezekről a sorozatokról van szó

mtva (mtva)
mtva (mtva)

A Hír24 információi szerint a Cselényi László idején megrendelt sorozatok kapcsán terjeszt elő vádemelési javaslatot a NAV, közte a Munkaügyek és a Hacktion "eredetijéről". Kálomista Gábor az ügyben feljelentőként van jelen.

A Népszava információi szerint hamarosan vádat emelhet a NAV azon cégek ellen, amelyek a gyanú szerint hatalmas, irreális összegekért szerződtek különféle tévésorozatok gyártására. Ezek a vállalkozások azonban jórészt nem végeztek érdemi munkát, hanem továbbszerződtek a műsorok valódi elkészítőivel.

A tényleges gyártók a lap információi szerint a közbeiktatott cégek által felvett közpénzek feléért, harmadáért, esetleg még kevesebbért forgatták le a filmeket. A NAV a Népszavának azt mondta, az ügynek jelenleg öt gyanúsítottja van, a kárérték pedig több mint 550 millió forint.

Egy, az ügyre rálátó forrásunk szerint a NAV a Duna Tv-s szerződések kapcsán vizsgálódott. A csatorna még 2010-ben, Cselényi László idején összesen nyolc sorozatot rendelt meg külsős cégektől, melyekre 1,358 milliárd forintot fizetett ki.

Az ügyet az Origo tárta fel, a cikksorozatból az derült ki: a nyolc tervezett sorozatból kettőre – a Suli-buli és az Egy különleges ember története címűekre – Turi János Sándor titokzatos cégeivel kötött szerződést a Duna Tv, de ezeket a sorozatokat végül – más forgatókönyvvel – Kálomista Gábor filmproducer cége készítette el a Duna Tv által fizetett ár töredékéért.

A csatorna az Egy különleges ember című sorozatért 205,2 millió forintot fizetett a Jadedragon Kft.-nek, a Suli buli című ifjúsági sorozatot pedig 162,5 millió forintért rendelték meg a See Walker Televison Szolgáltató Kft.-től. Ebből a két sorozatból lett aztán a Hacktion meg a Munkaügyek, mindkettő a mai napig fut a közmédián.

Azért írjuk, hogy ebből lett a Hacktion és a Munkaügyek, mert a Duna Tv által megrendelt sorozat valójában egy időutazó magyar vállalkozóról szólt volna (Egy különleges ember), ehelyett kapta a hackerek életéről szólót. A Suli buli pedig egy ezoterikus sorozat lett volna, ehelyett jött a munkahelyi szituációs komédia.

Kálomista Gábor a témában azt nyilatkozta, amikor a szerződést megkötötték, ő nem ismerte a két cég és a Duna Tv közötti szerződést, így azt sem tudta, a tévé mennyit fizetett értük. Az ügyben Kálomista Gábor és Böröcz István együtt tett feljelentést.

Úgy tudjuk, a gyanú szerint a félmilliárdos történet szereplői közé tartozik még az Apokalipszis Kft. is, ettől a cégtől ugyancsak a Duna Tv vásárolt három egyforma összegű, egyenként bruttó 96 999 506 forintos szerződés alapján filmsorozatokat.

Az Átlátszó 2012-ben azt írta a cégről: az Apokalipszis Kft. 2010-es évről szóló cégbírósági beszámolója szerint a cég az RTL Klub részére közvetítette a labdarúgó-mérkőzéseket és készítette az RTL Klubon futó Itthon és Menetrend című műsorokat, illetve filmjogokat értékesített.

Az Apokalipszis Kft. kilencedik helyen szerepelt akkor az adóhatóság jelentős összegű tartozókat soroló feketelistáján: a 2011. október 28-án publikált adatok szerint 824 millió 467 ezer forint adóval tartozik, emellett közel 800 millió forint kamatot és bírságot is követel tőle az adóhatóság. A 2004-ben alapított cég először 2005-ben szerepelt a magyar sajtóban, akkor futballpénzek eltüntetésével vádolták.

Az Átlátszónak nevük elhallgatását kérő források azt mondták, a fantomizálódott Apokalipszis Kft. az RTL Klub televízióhoz közelálló vállalkozás, a cég korábbi tulajdonosa és ügyvezetője, Bessenyei István az RTL-vezér Dirk Gerkens vezérigazgatói tanácsadójaként is tevékenykedett. Bessenyei a lap megkeresésére azt közölte, hogy 2008. óta nincs köze a céghez mert eladta azt, és az RTL-vezérnek sem ad már tanácsokat, mert külföldre költözött.

Update: az MTVA elismerte a nyomozást

Az MTVA cikkünk megjelenése után közölte:

“A Népszavára, mint hírforrásra hivatkozó „500 milliós pénzmosási gyanú a köztévénél“címen megjelent írásuk (tehát nem a fenti cikkünk, hanem az eggyel előtti  – a szerk) azon kijelentése, amely szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz a NAV a közmédia háza táján, a valóságnak megfelel. Azonban fenti című írásuk olyan hamis látszatot kelt, mintha mindez a közmédia jelenlegi állapotát tükrözné. Ezzel szemben a valóság az, – ahogy ezt Önöknek is tudniuk kell, hiszen a cikk végén megemlítik, hogy a nyomozás már 2010. óta folyik – hogy a közmédia integrációját megelőző – 2010. ősze előtti – időszakban megkötött szerződések vonatkozásában indult a nyomozás. Éppen az MTVA tárta fel az érintett szerződések kapcsán az esetleges jogsértéseket és tartotta kötelezettségének a feljelentés megtételét. Szintén hamis látszatot keltenek azzal, hogy a cikk után a közmédia integrációja utáni sorozatot tüntetnek fel, összemosva azokat a 2010 óta folyamatban lévő nyomozással. Erre tekintettel kérjük, hogy a valós tényeknek is legalább akkora nyilvánosságot szíveskedjenek adni, mint a megtévesztő című és tartalmú írásuknak. Amennyiben jelen levelünkben foglalt kérésnek haladéktalanul nem tesznek eleget, sajtó-helyreigazítási igényünket érvényesíteni fogjuk.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik