Belföld

Négy minisztert cserélhet le Orbán

Írtunk már korábban arról, hogy a kormányfő csak a legszükségesebb cseréket kívánja eszközölni, de a fő szempont az lehet, hogy a szakértelem az államtitkári szint alá kerül, a miniszterek és az államtitkárok a klasszikus értelemben vett politikusok közül kerülnek ki – írja a VS.hu.

Marad a nyolc minisztérium

A portál kormányközeli információkra hivatkozva arról ír, hogy a csúcsminisztériumok rendszere marad, csak az azok élén álló miniszterek neve változhat. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium éléről távozhat Navracsics Tibor, helyét Lázár János veheti át, míg a jelenlegi miniszterelnök-helyettes a külügy élén válthatja Martonyi Jánost. De külügyminiszter lehet Szijjártó Péterből is.

A távozó Németh Lászlóné után Rogán Antal lehet a következő nemzeti fejlesztési miniszter, míg Fazekas Sándort Kósa Lajos követheti mint vidékfejlesztési miniszter.

A többi tárca élén nem tervez cserét a miniszterelnök, így Varga Mihály (nemzetgazdasági miniszter), Pintér Sándor (belügyminiszter), Balog Zoltán (emberi erőforrás miniszter) és Hende Csaba (honvédelmi miniszter) kaphatnak újabb négy évet.

Martonyi megunta

A kormány legidősebb tagja megunta, hogy még mindig nem kérte fel Orbán az újrázásra, ezért már ha felkérik sem mondana igent, tudta meg az index. A kormány ezzel ugyanakkor az egyik legkellemetlenebb múltú tagjától válik meg, hisz a harcos antikommunista retorikájú Fidesz kormányában Martonyira rávetült az ügynökvád is. Ungváry Krisztián pert vesztett e téren ellene, ugyanakkor, ahogy írja „Bírói ítélet is elismeri azt, hogy Martonyi János fedőnéven az állambiztonságnak jelentést adott és hogy az állambiztonság beszervezési és munkadossziékat is felfektetett róla, valamint szerepeltette hálózati naplójában, valamint számítógépes adatbázisában mint ‘élőhálózat’” – ennek ellenére Martonyit nem lehet ügynöknek tekinteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik