Belföld

Mesterházy: ez a gazdagok kormánya

A gazdagok kormányának nevezte Orbán Viktor kabinetjét Mesterházy Attila baloldali miniszterelnök-jelölt a keddi pesterzsébeti fórumán. Az MSZP elnöke ötszáz ember előtt arról beszélt: a szocialista kormány alatt 470 ezer család kapott gázár-kompenzációt, nekik – mivel ezt megszüntették – a háromszori rezsicsökkentés után is többet kell fizetniük a gázért, mint korábban.

Azt ígérte: ha kormányra jutnak, igazságossá teszik a rezsicsökkentést, a szegények több támogatást kapnak, a gazdagok pedig semmit. Mesterházy Attila szerint nemcsak a rezsicsökkentés, hanem az egykulcsos adórendszer és a devizahitelek végtörlesztése is a jómódúaknak kedvezett, miközben a kormány a valóban bajban lévő adósoknak nem akar segíteni, “a bíróságok mögé bújik”.

Megvédenék a nyugdíjakat

A szocialista pártelnök kijelentette, hogy az április 6-ai választás a nyugdíjvédelemről fog szólni. Ezt úgy magyarázta, hogy Tiba István fideszes képviselő nemrégiben arról beszélt, a Fidesz a jövőben csak annyi pénzt fordítana nyugdíjkifizetésekre, amennyit nyugdíjjárulékból beszednek.

Mesterházy Attila azt mondta: mivel a járulékok nem fedezik a nyugdíjakat, ez csak úgy lehetséges, ha a Fidesz emelni akarja a járulékot, csökkenteni akarja a nyugdíjakat vagy még több embert rak ki a nyugdíjrendszerből.

Szólt arról is, hogy kormányra jutva újra lehetőséget teremtenének a rugalmas nyugdíjba vonulásra, visszaállítanák a rokkantsági nyugdíjakat.

Bírálta az Orbán-kormányt, amiért az elmúlt négy évben nőttek a jövedelmi különbségek, a szociális temetésről pedig úgy fogalmazott: legszívesebben péklapáttal kergetné, aki kitalálta. A baloldal szociális temetés helyett kegyeleti támogatást vezetne be – közölte.

Az ötpárti ellenzéki szövetség miniszterelnök-jelöltje elmondta, olyan politikát folytatnának, amely lehetővé teszi a családegyesítést, vagyis hogy hazatérjenek, akik az elmúlt években külföldre mentek tanulni vagy dolgozni.
Ennek érdekében – mondta – szeptembertől minden felsőoktatási hallgató ingyenesen kezdhetné meg tanulmányait. Hozzátette: a Fidesz elnöke korábban népszavazást szervezett, hogy “senki se vezethessen be tandíjat, aztán egy senki mégis bevezette, Orbán Viktornak hívják”.

Műkörmösök és tetőfedők és a nemzet gázszerelője

Mesterházy Attila ismét szorgalmazta a miniszterelnök-jelölti vitát, hogy szembesíteni tudja a kormányfőt korábbi ígéreteivel és a valósággal. Ez azért lenne fontos, mert a “lakájmédia” nem teszi meg, a valódi újságírókat pedig nem engedik Orbán Viktor közelébe – jelentette ki.

Az MSZP elnöke megígérte, felülbírálják a földbérletpályázatokat, a termőföldet “műkörmösök, tetőfedők” helyett újra gazdáknak adják, és visszaállítják a dohányárusítás korábbi rendjét, úgyhogy “a fideszesek a hajukra kenhetik a trafikkoncessziót”.

Hozzátette: elszámoltatják vagyonának eredetéről Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestert, akit a nemzet gázszerelőjének nevezett és a Közgép-tulajdonos Simicska Lajost, akit közbeszerzés-királynak hívott.

Mesterházy Attila bírálta a közmédiát, amiért “sározza” az ellenzéki összefogást, de programjukról nem engedi beszélni őket. Kiemelte, hogy az MTI nem tudósított a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető ingatlanügyét firtató két ellenzéki sajtótájékoztatóról. Ezt úgy kommentálta: a hírügynökség nem számol be a kormánypártnak kellemetlen eseményekről.

Mesterházy Attila egyórás beszéde végén azzal biztatott választási részvételre, hogy minden, a kormányváltó erőkre adott szavazat számít, bármely mást párt támogatása pedig Orbán Viktort segíti. Jelezte: ezt bizonyította a hétvégi salgótarjáni időközi választás is, ahol a baloldali jelölt győzött, de volt olyan szavazókör, ahol csak egyetlen vokssal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik