Belföld

Átadták a Kossuth Lajos sugárutat

Újabb 27 milliárd forint alsóbbrendű utak felújítására. A Kormány 109 milliárd forintra emelte a 4-5 számjegyű utak egyes szakaszainak teljes körű rekonstrukcióját támogató program keretösszegét.

Az újabb forrásmennyiségből a korábbi költségadatokon alapuló becslés szerint további mintegy 270 kilométeren végezhet el felújításokat a közútkezelő – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. április 1-jén, Szegeden.

A megnövelt ráfordítással a teljes program összesen közel 1000 kilométernyi alsóbb rendű mellékút rendbetételét fedezheti 2013-2014-ben. A megvalósítandó projektek listájára a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tesz szakmai javaslatot, amelyet a megyei útügyi biztosok által felmért helyi igények figyelembe vételével véglegesítenek

A keretbővítést az eddigi fejlesztések kedvező tapasztalatain túl az uniós források maradéktalan lehívása is indokolja. Az újonnan kiválasztott szakaszokon akár már idén ősszel megindulhatnak, és a jövő év végéig minden esetben befejeződnek majd a munkálatok.

Németh Lászlóné emlékeztetett arra, hogy másik két útfelújítási program is fut Magyarországon. A nemzetközi elérhetőség és a közlekedésbiztonság javítása érdekében 2014 őszén 49 milliárd forintból indulnak felújítások autópályákon és főutakon, összesen 314 kilométeren. A harmadik program 34 milliárd forintból teszi lehetővé a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését több mint 565 kilométeren. E forrás fedezte az 5. sz. főút 1 kilométeres szegedi szakaszának helyreállítását is.

A 454 millió forintos beruházást különösen időszerűvé tette, hogy a Kossuth Lajos sugárút az M43 elkészülte előtt jelentős tranzitforgalmat bonyolított le, állapota ezért súlyosan leromlott. A megyeszékhely egyik legforgalmasabb útjának helyreállított szakaszát 2014. március 31-én adták át a forgalomnak.

 

 

A keretösszeg bővítésével a három programban összesen közel 1900 kilométeren végeznek el az útállapotok tartós javulását eredményező beavatkozásokat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hazai és uniós forrásokból több mint 190 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére. Több mint 100 milliárd forintnyi fejlesztés már idén elkészül vagy kezdetét veszi – tette hozzá a tárcavezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik