Belföld

Salgótarjánban tartották a választás főpróbáját

A választást azért kellett kiírni, mert a nógrádi megyeszékhely VII. számú körzetének képviselője, Ispán András tavaly december 18-án elhunyt. A körzetben 2344-en voltak választásra jogosultak. Az önkormányzat jegyzői irodájának vezetője hozzátette: 678-an adtak le szavazatot, az időközi választáson így 28,9 százalékos volt a részvételi arány.    A baloldali összefogás jelöltje, Fekete Tamás 279, a függetlenként indult Szabó Csaba (a Keresztény Értelmiségi Szövetség elnöke) 260 szavazatot kapott. A Magyar Munkáspárt politikusa, Bánházi György 75, míg a Jobbik által támogatott független Klenóczky Sándor 36 és a szintén független Tóth Tamás 28 voksot gyűjtött be – írja az MTI.

Az MSZP “nagyon pozitív jelzésnek tartja” Fekete Tamás győzelmét az országgyűlési választás előtt egy héttel – mondta az MTI-nek Budai Bernadett, az párt szóvivője. Hozzátette: 2010-ben 100 szavazattal maradt le az MSZP-s jelölt a Fidesz jelöltjével szemben, most viszont annak ellenére sikerült itt győzni, hogy a közvélemény-kutatások alapján ez a körzet billegő volt.

Reméljük, hogy a közvélemény-kutatások előrejelzéseinél jobb eredményt tudnak elérni a “kormányváltó erők” a jövő hét végén országosan is – mondta a szóvivő.

survey tools

Ajánlott videó

Olvasói sztorik