Belföld

Varga: 600 milliárdot spórolunk az oroszokkal

A gazdasági miniszter szerint az orosz fél forrásköltsége, kamatszintje sokkal alacsonyabb, mint a magyar.

Az ország sokat spórol a paksi atomerőmű bővítését finanszírozó orosz hitellel, ami még kedvezőbb lehet, ha Magyarország a lejárat előtt, az alacsonyabb kamatszinten törleszti azt – mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Pakson, sajtótájékoztatón.

“Nem Magyarország vett fel világpiacokról hitelt, hanem Oroszországon keresztül kapjuk meg, és az orosz fél forrásköltsége, kamatszintje sokkal alacsonyabb, mint a magyar” – tette hozzá Varga Mihály, megjegyezve, hogy így a teljes futamidőre vonatkozóan mintegy 600 milliárd forintot takarít meg a magyar költségvetés.

“Összességében álláspontunk változatlan: a paksi atomerőmű bővítésére szükség van” – húzta alá. Azt is elmondta: a pénzügyi szerződést mind a magyar, mind az orosz kormány jóváhagyta, ennek parlamenti vitája van hátra, és “ahogy ígértük is, az Országgyűlés erről majd dönthet” – fűzte hozzá.

Kitért arra, hogy a beruházás 40 százalékos magyar beszállítói arányának teljesülését a magyar kormány folyamatosan figyelemmel fogja kísérni, közvetlen beavatkozási lehetősége lesz, ha a költségek “meghaladnak egy bizonyos szintet, vagy ha a magyar partnerek bevonása a 40 százalékosnál kisebb mértékű lenne”.

Nem rajtuk múlik a forintgyengülés

A miniszter kérdésre kifejtette: a forint árfolyamának gyengülése külső okoknak, az amerikai befektetői jelenlét csökkenésének és az ukrán válságnak tudható be. A lengyel zloty a forinthoz hasonló mértékben gyengült az utóbbi hetekben – mondta.

Előbb-utóbb a forint iránti bizalom vissza fog állni, a befektetők látják, hogy Magyarországon alacsony az infláció, gazdasági növekedés van és nő a foglalkoztatás – magyarázta.

“Nem politikai spekulációt sejtek a forint gyengülése mögött, persze ne zárjuk ki azt sem, hogy néhány központban, például Brüsszelben örülnének, ha a magyar kormány hátránnyal futna neki a választásnak” – jegyezte meg.

Varga Mihály egy a politikusok felelősségre vonását firtató kérdésre azt felelte, hogy az igazságszolgáltatás nem volt mindig a helyzet magaslatán, amiről nem sok szó esik. Sokszor születtek felmentő ítéletek, amelyek a társadalmi elvárással nem találkoznak, nemcsak visszaélések, az állami vagyon elherdálása ügyében, hanem köztörvényes ügyekben is. A devizahitelekkel kapcsolatban megemlítette azt is, hogy a Kúria az egyoldalú szerződésmódosítás és az árfolyamrés kérdésében az Európai Bíróság állásfoglalására vár. “A célunk változatlan: a devizahitelek kivezetése a banki termékkörből” – tette hozzá.

Hirt Ferenc, a Fidesz-KDNP-nek a Tolna megyei 3-as választókerületben induló képviselőjelöltje arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint a Paks környéki települések többségében az emberek értenek az atomerőműhöz, és “nem ültek fel” a baloldalról, illetve az LMP-től jövő véleményeknek. A baloldali kormány 2005-ben, 2006-ban szinte egy atomerőműre való hiányt halmozott fel a költségvetésben – mondta a paksi fideszes jelölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik