Belföld

Miniszteri levelekkel kampányol a Fidesz

Az őstermelők és a korkedvezményes nyugdíjasok is levelet kaptak a napokban arról, hogy mennyi mindent tett értük a kormány az elmúlt négy évben. Fazekas Sándor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon keresztül, Balog Zoltán pedig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül üzent az érintetteknek.

Két miniszter is kampányol annak érdekében, hogy a jelenlegi Fidesz-KDNP-kormány a következő négy évben is folytathassa tevékenységét – derül ki az atlatszo.hu cikkéből.

Levelet küldött például a korkedvezményes nyugdíjasoknak Balog Zoltán miniszter, amelyben a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjazására emlékeztet, amit a mostani kormány intézett el, kitér továbbá arra is, hogy hála a kormányzati intézkedésnek, a nyugdíjasok tovább élvezhetik a nyugellátást, „több időt fordíthatnak családjukra, unokáikra”.

A miniszter megköszöni az elmúlt évtizedekben a munkahelyen, a gyermeknevelésben tanúsított helytállást, és a végén azt is megemlíti, hogy a kormány célul tűzte ki a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését az évenkénti nyugdíjemeléssel, így fejezve ki a nyugdíjasok iránti megbecsülést.

Fazekas is beindult

Szintén állami szervezet, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal küldte szét a vidékfejlesztési miniszter levelét e-mailben a regisztrált őstermelőknek – írja a lap. Huszonháromezer fővel nőtt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, lehetőség nyílt új külföldi piacok nyitására, javultak a termelési adatok, megtízszerezték az állami földet használók számát – sorolja az őstermelőknek írt levelében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A kormány tanyafejlesztési programot indított, „dőlt a pénz”a kertészeti ágazatba és az állattenyésztésbe, támogatták a faluházak kialakítását és számos termelői piacot nyitottak. Az elképesztő sikerek felsorolása után a miniszter kijelenti: a jövőben ismét együtt kell haladniuk, mert szükség lesz a gazdák kitartó munkájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik