Belföld

„Sportot űzünk a Hitler-bajuszból”

HÉV-megálló az Árpád fejedelem útján, a szitáló esőben két fiatal néz körül, majd odalép egy Jobbik-plakáthoz, filctoll elő, készül a Hitler-bajusz, majd hozzá a felirat: nácik. Majd még egy: le a fasisztákkal.

„Ilyen időben a legjobb, de nem árt vigyázni”

Amikor odalépek hozzájuk, az első reakció az ijedt összerezzenés, majd a futás gondolata, de megegyezünk, arc és név nélkül beszélgethetünk egy kicsit.

Nyálkás az idő, fúj a szél, ráadásul hétvége van, késő délután, ilyenkor a legjobb, mert kevesen vannak az utcákon – kezdik. Két tizenéves, az sem biztos, hogy nagykorúak, de lelkesek. „Honnan jöttök? Kik vagytok? Ki küldött” – zúdítom rájuk a kérdéseket.

Halvány bajusz, egy kis szaggatás
Kép: Hír24

Azt mondják, nem felülről szervezett akcióról van szó, úgy tudják, nem áll mögöttük semmilyen pártszervezet, pénzt pedig végképp nem kapnak. A „Szavazz a Jobbik ellen” csoport tagjai, akik március 15-én az Astoriánál már tüntettek a Jobbik ellen, a Facebookon szerveződnek és egyik legutóbbi videójukban egy Pörzse Sándor-idézetről kérdezték az embereket, hogy azt Hitler, Szálasi avagy Mussolini mondta-e vajon.

„De ez nem jelenti azt, hogy itt mindenki firkál. Sokan, de ez nem célja a csoportnak, a kettő nem fedi egymást teljesen” – próbálják magyarázni a dolgot. Nem mondom, hogy mindent értek. Időközben elkészült a firka is. „Ez nem lett valami jó, fel van ázva a plakát, alig látszik a bajusz. De a náci olvasható” – megbeszélik egymás között, majd megegyeznek, hiányzik még valami. Ekkor kerül fel a „le a fasisztákkal” felirat. Kékkel. Majd egy kicsit szaggatnak is, „nincs konkrét forgatókönyv”.

Két fontos dolog van

„Sportot űzünk a Hitler-bajuszból” – vallják be, vagyis minden egyes alkotást lefotóznak, számon tartják, ki mennyinél jár. „Mi még kezdők vagyunk, meg csak filccel nyomulunk, de vannak, akik létrákkal, festékkel, spray-vel, ők a nagyágyúk” – teszik hozzá.

Mondják is, hogy számukra melyik a követendő példa, vagyis alkotás, „itt van a közelben, a Kolosy térnél, az egy csúcsplakát lett, még horogkereszt is van rajta”.

Kép: Hír24

„Szóval a fotó az egyik, ami elég veszélyes, mert azért ez elég durva bizonyíték, de sport, verseny, de van itt még egy dolog. Ezért is vagyunk párban.”

Amikor elkezdték rongálni (szerintük dísziteni) a Jobbik plakátjait, a pártnál arról beszéltek, figyelőszolgálatot szerveznek a plakátok és az irodák közelébe. „Kergettek már meg, ezért is járunk párban, az egyik mindig figyel. Abba bele sem merünk gondolni, mi lenne, ha elkapnának, gondolom, rejt egy-két meglepetést a bőrdzsekijük” – mesélik.

Miért?

Ideológiát ne keressünk az akciók mögött, legalábbis ennél a két fiatalnál biztos, hogy nincs. Ők bulinak tartják ezt az egészet, ha a beszélgetésünk alatt szóba kerülnek olyan szavak, mint náci, Hitler, Hitler-bajusz vagy fasiszta, nem nagyon tudnak mit mondani. „Mi csak kalandozunk, érzéseink vannak, hogy ez az egész Jobbik-dolog nem a legjobb, meg hogy sokan félnek tőlük, amiket mondanak, meg ahogyan beszélnek, ez ellen próbálunk így fellépni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik