Belföld

Vona nem rasszista, hisz az ufók sem zavarnák

A radikális párt „óriási meglepetésre” készül, és szeretné megnyerni a választásokat. Ha ez sikerül, bebizonyítja: hogyan lehet az országot lépésről lépésre megmenteni és visszaadni azoknak a magyar embereknek, akiket megillet – jelentette ki a párt elnöke vasárnapi lakossági fórumán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon.

Vona Gábor a Déryné Kulturális Központ színháztermében teltház, mintegy 200-250 fős hallgatóság – köztük Dobos László, a város polgármestere (Fidesz) és Kovács Sándor, a megyei közgyűlés fideszes elnöke – előtt, az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület tagjainak jelenlétében hangsúlyozta: az április 6-ai választások után csak a győztes tudja megvalósítani programját.

Az MTI szerint a pártelnök külön kiemelte, hogy a médiából sugárzott hamis képpel szemben a Jobbik nem rasszista párt. „Ha néhány ufó is itt ülne és hallgatná az előadást, engem az sem zavarna, a lényeg, hogy tartsa be a szabályokat, legyen tisztességes tagja a társadalomnak” – mondta ennek igazolására a politikus, aki szerint csak a Jobbik áll ki amellett, hogy mindenkire ugyanolyan normák vonatkozzanak. Ha a Jobbik kormányra kerül, a tisztességes cigány és magyar embereknek egyaránt jobb lesz. Aki nem tisztességes, annak viszont etnikai hovatartozástól függetlenül rosszabb lesz – ígérte.

Vona Gábor közölte, hogy a Jobbiknak egy hónapja hozzáférhető a programja, míg a Fidesz és az MSZP „arra nem méltatta a választópolgárokat, hogy egy tisztességes programot letegyen az asztalra”. Az MSZP 8 ponttal kampányol, Orbán Viktor pedig mindössze annyival, hogy folytatjuk. Nincs olyan európai ország, ahol ezt meg lehetne tenni – vélekedett.

Mint mondta: a megélhetés, rend és elszámoltatás programjuk fő pillére. Úgy fogalmazott, az elmúlt 24 év egy veszteséglista, és ebből a Fidesz és az MSZP 20 évet kormányzott. Már nincs ellopható közvagyon, az államadósság pedig 2010-hez képest közel 4000 milliárd forinttal nőtt, de a rendszerváltás óta eltelt idő egyik legnagyobb vesztesége a Magyarországot elhagyó, becslések szerint félmillió „gazdasági menekült”. Ők többen vannak, mint magyarország második világháborús katonai vesztesége, és nem kalandvágyból távoztak – tette hozzá.

Vona Gábor kitért arra is, hogy három politikai erő között fog eldőlni Magyarország sorsa. Akik úgy gondolják, hogy a baloldali „banda” menti meg Magyarországot, azok olyanok, mint az állatvilág leggyengébb memóriájával rendelkező élőlényei, az aranyhalak: nekik elég egy aprócska akvárium, úgysem emlékeznek arra, hol úszkáltak néhány másodperce, míg a Fidesz-szavazók hiszékenyek. A Fidesz úgy beszél, mint egy jobbikos, és az esetek zömében úgy cselekszik, mint egy MSZP-s. Orbán felkészült, jó politikus, de fél a Jobbik kellemetlen kérdéseitől, miközben gazdasági szabadságharca nem más, mint hatalmi harc – mondta az ellenzéki politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik