Belföld

Késsel Szegedről Mártélyra

15 percen belül elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök a menekülő taxistámadót.

Március 22-én 18 óra körül egy férfi szállt be Szegeden a Mars téren egy taxiba. A fuvar először az algyői Tisza-hídig, majd Hódmezővásárhelyig szólt. Amikor megérkeztek a városba, az utas közölte, hogy mégis Mártélyig szeretne eljutni. A sofőr azt válaszolta, hogy nem vállalja a fuvart, ezért a férfi szálljon át egy helyi autóba. Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, amivel fenyegetőzni kezdett. A taxis kiugrott a járműből, támadója pedig átült a kormány mögé és elhajtott.

A bejelentést követő 15 percen belül a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a régi Tisza töltésen feltartóztatták a menekülő M. Lászlót. A 40 éves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért a járőrök leteperték.

A férfi részletes beismerő vallomást tett, de tettére érdemi magyarázatot nem adott. M. Lászlót a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. A 40 éves férfi tett még egy kísérletet a szabadulásra. Miközben a rendőrök a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de az egyenruhások elfogták. Így fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik