Belföld

Szebb környezet, jobb levegő

Közel húszezer facsemetét ültetnek az Aszalvölgyi árok Lehel utca és Pozsonyi út közötti szakszán.

A város zöldterületein javában folynak a tavaszi munkálatok. A Lehel utcai kiserdőben 17 ezer facsemetét ültetnek el a napokban.

Az Aszalvölgyi árokban az erdősávot még 12 évvel ezelőtt telepítették, ahová akkoriban jórészt tölgyfákat ültettek. A terület erdősödését mára jelentősen gátolta, hogy megannyi erőszakosan növő ún. invazív növény telepedett meg a fiatal erdőben. Ezek elnyomták azokat a fákat, amiket beültettek.

Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. kiemelte: Ha a 17 ezer facsemete megnő, és teljessé válik a parkerdő, a levegő is tisztább lesz, ezért kérek mindenkit, aki idejön, hogy óvjuk, védjük együtt ezt a zöld részt! – a képviselő hozzátette, a jövőbeni tervek között szerepel egy tanösvény kialakítása az erdőben, illetve a mellette futó zöldfelületen padok és szalonnasütő telepítése is.

A Városgondnokság munkatársai a terület karbantartásával és tisztításával kezdték meg a munkálatokat, majd megkezdődhetett a kőris és juhar telepítése. Ezek a fajták könnyen megtelepednek a területen, és egységes erdőt alkotnak majd öt-tíz év múlva.

Feladataink közé tartozik, hogy öntözéssel gondoskodjuk arról, hogy a csemeték megeredjenek, két-három év múlva pedig az állománygyérítés is, amely a megmaradó fákat erősíti majd – tette hozzá Zákányi Tamás, a Városgondnokság üzemeltetési igazgatója.

Hefner László, a Vadex Zrt. erdőgondnoka arról adott tájékoztatást, hogy a napfényt kedvelő kőrisből 14 ezer darabot ültetnek, míg az árnyékosabb területekre 3 ezer darab juharfa kerül. Az erdőgazdasági munkát követően, ha kizöldülnek a fák, sokkal szebb és rendezettebb képet mutat majd az árokpart melletti kiserdő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik