Belföld

Schmitt Pál: Mindig tanulni kell!

Az önbizalom mindig szükséges, de önmagunkkal szemben örök elégedetlenségnek kell jelen lennie - mondta a volt államfő, aki a Rádió Orient vendégeként méltatta a sport jellemformáló szerepét.

A sport megtanít koncentrálni, méltósággal fogadni győzelmet, vereséget, tisztelni az ellenfelet, bízni önmagunkban – mondta vívókarrierjét felidézve Schmitt Pál. A volt államfő azt mondta, az ankarai világbajnokságon rajta múlt a magyar csapat első helye. Társai kimentek a teremből és magára hagyták ellenfelével, mert tudták, győzni fog. A MOB tiszteletbeli elnöke a sport pozitív hozadékaként említette a közösen gondolkodást is. A vívócsapat tagjai nem egyszerre állnak a páston, mégsem csak magukért küzdenek, rá vannak utalva a másik teljesítményére. Schmitt Pál kiemelte annak fontosságát, hogy test és lélek egyszerre fejlődjön.

Az európai statisztikák szerint a magyar fiatalok 60 százaléka egyáltalán nem mozog rendszeresen, ezért örömmel fogadta a mindennapi testnevelést, a gyerekek sportra nevelését, amihez az egyesületek, szövetségek adókedvezményt, támogatást kapnak. A rendszeresen sportolók számának növekedésével csökken a betegszabadságok, az elvonók, a gyógykezelések és a kiesett munkanapok száma. „A kormányok eddig nem 20 évre, hanem csak a ciklusra terveztek – ez azonban most megváltozott. A sportba invesztálni erő. Mindenféleképpen meg kell mozgatni a fiatalokat, példaképeket kell állítani eléjük.” – tette hozzá.

„Aki egy jó egyenest tud rúgni a fociban, az rögtön külföldre igazol” – magyarázta a hazai foci sikertelenségét. Legjobbjaink máshol játszanak, a válogatottat lasszóval kell összehozni, a csapat nem összeszokott. A Bozsik Program, az utánpótlás program és a labdarúgó akadémiák rendszere jó irány, de az eredményhez idő kell. „Türelem kell az alulról jövő építkezés gyümölcséhez. Az akadémiák azonban többnyire pénzorientáltak, a tehetséges gyerekek azonnal külföldre igazolnak.” A semmiből nem lehet megverni a világ legjobbjait – utalt az óriási befektetett energia megtérülésére a MOB tiszteletbeli elnöke. Az önmagunkba vetett hit mellett az edzőben, a munkában és a csapattársakban is bízni kell. „Az önbizalom mindig szükséges, aki hátradől, az óhatatlanul el fog dőlni. Mindig kell tanulni, önmagunkkal szemben örök elégedetlenségnek kell jelen lennie” – tette hozzá.

Schmitt Pál életében fontos szerepet tölt be családja, az egymásért való felelősség érzése. A volt államfő meghatározónak nevezte a kereszténység segítő erejét is. „Minden ember maga dönt hitéről, a biztos kapaszkodókról”. Szerinte a vallásosság neveltetés kérdése, de korfüggő is. „A sportban is majdnem minden lelki kérdés: a bátorság, az akaraterő, a győzni akarás, az önbizalom és a csapattársba vetett hit óriási befolyással bír.” – idézte az interjút az OrientPress.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik