Belföld

Ők azok, akik szerint a krími szavazás az önrendelkezés diadala

A Jobbik a népek önrendelkezésének diadalaként értékeli a hétvégi krími népszavazást.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: noha mindkét fél részéről tapasztalható volt bizonyos nyomásgyakorlás, legitimnek és eredményesnek tartják a referendumot. Mint mondta Oroszország reményt és erőt adott minden kisebbségnek a jogaiért vívott küzdelemben, a referendum pedig rámutatott az Egyesült Államok és az Európai Unió kétszínűségére, mert a népek önrendelkezését, az emberi és kisebbségi jogokat csak akkor támogatják, ha geopolitikai érdekeik úgy kívánják. Ezt jól mutatja Koszovó példája is – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus bírálta a magyar Külügyminisztérium vonatkozó nyilatkozatait amiatt, hogy a tárca az EU és az USA álláspontját visszhangozza. Úgy vélte: a Külügyminisztérium Ukrajna területi integritását félti és Oroszország elleni szankciókat követel, miközben nemzetközi porondon Oroszország küzd az Ukrajnában élő kisebbségek – köztük a magyarok – jogaiért. Ez Magyarország kötelessége lenne – emelte ki, tévhitnek nevezve, hogy az európai integráció jelentené a magyar kisebbségek jogainak védelmét.

Gyöngyösi Márton leszögezte: a Jobbik kormányra kerülése esetén korrigálni fogja az egyoldalú euroatlantizmust, s helyette a magyar nemzeti érdekeken alapuló külpolitikát fog képviselni. A párt ennek prioritásai közül első helyre helyezi a Kárpátalján élő magyar és ruszin kisebbségek területi autonómiája melletti kiállást – szögezte le.

Szankciókra számíthatnak

Az EU-országok külügyminiszterei elfogadták hétfői brüsszeli tanácskozásukon az unió több orosz és ukrán vezető elleni szankcióit az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A korlátozó intézkedések között utazási tilalmak és bankszámlák befagyasztása szerepel.

Huszonegy olyan orosz, illetve ukrán vezető ellen hoztak szankciókat, akiket felelősnek tartanak az unió által törvénytelennek, az ukrán alkotmánnyal és a nemzetközi joggal ellentétesnek minősített krími népszavazás megrendezéséért – közölte Twitter-profilján Linas Linkevicius litván külügyminiszter. Nem sokkal később Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter ezt azzal egészítette ki, hogy 13 orosz, valamint nyolc oroszpárti ukrán tisztségviselő szerepel a listán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik