Belföld

Múlt és jelen repülő ászai találkoztak

pilóta (pilóta, )
pilóta (pilóta, )

A Messerschmittől a Gripenekig címmel rendezett programot az Albatrosz Repülő Egyesület pénteken este a Fehérvári Civil Központban.

Szentiványi János 1938-ban érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban. Ezután jelentkezett a légierő kötelékébe repülőgép vezetőnek. Az augusztus 22-én Bledben aláírt fegyverkezési egyenjogúságot elismerő egyezmény lehetővé tette Magyarország számára egy korszerű légierő létrehozását. A leendő személyi állomány feltöltésére, a Horthy Miklós kormányzó felhívására jelentkező mintegy 4500 fiatal közül kiválasztott 200 főt az olaszországi Grottaglie repülőterére vezényelték repülőgép-vezetői kiképzésre. Ennek a tanfolyamnak tagjaként vadász kiképzésben részesült, majd az „aranysas” megszerzése után 1939 októberében tért haza Magyarországra, ahol a 2/3 vadászrepülő századnál nyert repülőgép vezető beosztást zászlós rendfokozattal.

Szentiványi János mozgósított alakulatával részt vett Erdély, majd a Délvidék visszacsatolására indított eseményekben. 1941-től áthelyezést nyert a Börgönd repülőtéren létrehozott Harckiképző Repülő Osztály állományába, oktatóként. Az alakulat már kiképzett pilótákat részesített magasabb fokú vadász-, bombázó-, felderítő-repülő szakmai kiképzésben. Beosztása lehetővé tette az évenkénti 500 óra feletti repülési idő teljesítését, valamint azt, hogy repülő pályafutása során 34 géptípusra nyert jogosítást. 1941 januárjában hadnagyi, majd 1944 júliusában főhadnagyi rendfokozatot kapott. 1945 májusában amerikai fogságba került Bajorországban, több hónap után térhetett haza. 1949-ben vadász századparancsnok lett, majd 1951-ben a politikai tisztogatás áldozatául esett: nem tényleges állományba került. 1992-ben rehabilitálták.

Gróf Gergely százados Székesfehérváron született repülős családban, 1998-ban végzett a Szolnoki Repülőtiszti Főiskolán. 2003-ban Kanadába ment, ahol elvégezte az NFTC (NATO Flying Training in Canada) kiképzést. Jelenleg Kecskeméten szolgál a repülő Műveleti Főnökségnél, 2008-ban képezték ki Gripen pilótának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik