Belföld

Elvált Vadai Ágnes

A pár kapcsolata már az elmúlt években sem lehetett felhőtlen, de a bulvárlap szerint a válást bizonyítja Vadai vagyonnyilatkozata, amelyhez idén már nem csatolta férje bevallását is. Vagyis el kellett válnia, másként törvényt sértett volna. Az utolsó irat, ami bizonyította a házasságot, az Vadai 2013 januárjában nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata. Ezt követően lehetett a válás.

A Blikk kereste Vadai Ágnest, de ő azzal hárította el a kérdést, hogy a magánéletéről eddig sem nyilatkozott. A lap szerint az eddig sem volt titok, hogy egy ideje külön utakon járhatott a pár, a férj tavaly ősszel olyan képeket tett ki Facebook-oldalára, amelyeken úgy tűnt, gyengéd szálak fűzik egy nála csaknem negyven évvel fiatalabb DK-s aktivistához.

Korábban a Bors írta meg, hogy az egykori honvédelmi államtitkárt férje hagyta el az ellenzéki párt fiatal szimpatizánsáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik