Belföld

700 millió a kormányközeli médiacégnek

Az I.M.G. a kormányváltás előtt csak egy kis ügynökség volt, ekkor vette át a céget Simicska Lajos egykori főnöke, Patonai Péter. Azóta özönlenek hozzájuk az állami megbízások, melyek összértéke már tavaly meghaladta a 10 milliárd forintot.

Csak egy ajánlat érkezett a MIniszterelnökség tavaly decemberi eljárására: az I.M.G. el is vitte a nettó 700 millió forint összértékű megbízást – írja a Kreatív.

A Miniszterelnökség tárgyalásos eljárását még tavaly decemberben hirdették meg, a kiírásban a szerződés összértékét pedig nettó 700 millió forintban állapították meg, amitől +90 százalékkal eltérhetnek, vagyis a 2014-es médiavásárlást összesen nettó 1,33 milliárd forintra becsülték. Az eredményhirdetés szerint az I.M.G.-vel kötött szerződés végleges összértéke nettó 700 millió forint.

Az I.M.G.-ben a kormányváltás után, júliusban tűnt fel többségi tulajdonosként Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója volt, vagyis Simicska Lajos és Németh Lászlóné főnöke. A tulajdonosváltást követően a társaság feltűnően sikeres lett az állami tendereken, sorra nyerte a közpénzes megbízásokat, összesen több mint 10 milliárd forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik