Belföld

Várkonyi Andrea is támogatja a szegedi tehetségeket

Az SZTE Tehetségpont vezetője, Badó Attila a Rektori Hivatalban mutatta be pénteken a szervezet tavaszi félévre kiírt ösztöndíj-lehetőségeit.

A 2008-ban alakult SZTE Tehetségpont célja a Szegedi Tudományegyetemen működő tehetséggondozó programok összefogása, a tehetséges hallgatók felkutatása és támogatása, hangsúlyozta Badó Attila. Elmondta, hogy a szegedi egyetem hallgatói hétfőtől jelentkezhetnek a kiválósági listára, ahol arany, ezüst és bronz fokozatokat érhetnek el, a lista első helyezettje megkapja az év tehetsége díjat.

A hallgatók ezen kívül esélyegyenlőségi, publikációs, művész és sport ösztöndíjra is jelentkezhetnek, idén először az SZTE Magyar Nemzeti Bank Talent Ösztöndíjára is pályázhatnak. A kiosztható támogatás a tehetségeket felkaroló cégek, vállalkozások befektetésével együtt 12 millió 700 ezer forint. A támogatók közül a sajtótájékoztatón négy új partnercéggel írt alá megállapodást a Tehetségpont vezetője. Badó Attila elmondta, az ösztöndíjakról a Szegedi Tehetséggondozó Tanács határoz, ahova nemrég csatlakozott az első női tag, Várkonyi Andrea műsorvezető.

Várkonyi Andrea kiemelte, fontosnak tartja a tehetségek támogatását, örült a felkérésnek, hiszen ő is a Szegedi Tudományegyetemen végzett, az orvosi karon. Jelenleg levelező szakon pszichológiát hallgat az intézményben.

Lékó Péter sakknagymester, a tanács másik megjelent tagja azt emelte ki, hogy évről-évre nagyobb anyagi háttér áll rendelkezésükre, amivel a hallgatókat támogatni tudják. Örömmel látja, hogy egyre több cég és vállalkozás tartja fontosnak, hogy támogassa a tehetségeket.

Vida György, a szegedi Földtudományok Doktori Iskolájának doktorandusza, aki tavaly sport ösztöndíjat kapott, azt hangsúlyozta, hogy a kapott összeget tanulmányaira tudta fordítani és a díj növeli az életrajza értétékét. Szelepcsényi Zoltán, aki szintén doktorandusz a szegedi egyetemen, nyelvtanulásra fordította az esélyegyenlőségi támogatásért járó összeget.

Horváth Attila

SZTE Tehetségpont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik