Belföld

Farkas Berci vs. horgászok: minipárt-mustra 2.

Folytatjuk az országos listaállításra jogosult minipártok bemutatását. Ezúttal találkozhatunk igazi nagyágyúkkal, de képviseltetik magukat a horgászok és az elégedetlenek is.

FÜGGETLEN KISGAZDA- FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT

Péter üzeni: a Kisgazdapárt annyira erős, hogy országos listát is tudott állítani. Fájó, hogy Torgyán doktort nem láthatjuk a lajstromban, ő szimplán álkisgazda székházpiócának nevezi a jelenlegi garnitúrát. Az új kisgazdák a legendás Bort, Búzát, Békességet! mellett már Az arany középút szlogent is használják. Weboldaluk kihagyhatatlan szekciója a videorovat, ahol beszélő csirkés humorba is belefuthatunk, illetve meghallgathatunk egy nem mindennapi párbeszédet Hegedűs Péter pártelnök és egy kecske között.

SZABAD MAGYAROK PÁRTJA

Az SZMP eleve vicces névválasztás, mert ha kimondjuk, hogy nem SZMP, akkor közben akaratlanul az egykori állampárt nevét is kiejtettük a szánkon. De ez csak egy érdekesség. A párt célja (egy kis képzavarral fűszerezve): „elszakítjuk azt a láthatatlan láncot, amely elzárja a tisztes polgárok előtt az arany középutat”. Hogy milyen a Szabad Magyarok valós támogatottsága, arról nincs információ, mindenesetre a Facebookon cikkünk írásának pillanatáig 83 rajongót sikerült gyűjteniük.

MAGYAR GAZDASÁG PÁRT

A Magyar Gazdaság Párt logóján először egy ostoros betyárt véltünk felfedezni, de aztán megláttuk a felhívásukat, és minden világos lett: a szövetség tagsága – és potenciális szavazótábora – egyaránt a horgásztársadalom tagjai közül kerül ki. Az országos listát állító pártok közül az MGP egyedülálló abból a szempontból, hogy szavazóikat megszólító dokumentumának már az első két pontjában az átgondolt haltelepítés szükségességéről és az Országos kormoránprogramról olvashatunk. A Facebookon 8 (nyolc) követőjük van, de biztosak vagyunk benne, hogy lesz ez még több is!

NEMZETI ÉRDEKÉRT PÁRT

„A párt elnöke vagyok, nagypapa, aki az unokájának ültet diófát” – ilyen cukin kezdődik a NÉP köszöntője a párt weboldalán, amelynek egyébként nepnemzeti.hu a címe. A párt programja szerint az 1989-ben kikiáltott új köztársaság megbukott; de szerencsére ők megfelelő alternatívát kínálnak; a programpontjaik között például a Multi Level Marketinggel kapcsolatos elképzeléseiket is megtalálhatjuk. Futballcsapatnyian szerepelnek a párt országos listáján, Facebook-táboruk pedig jelen pillanatban 232 főből áll.

MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT

Ez a párt volt az első cigány szerveződés, amely Kolompár Orbán vezetésével önálló országos listát tudott állítani. Tizennégy fős listájukat Balogh József vezeti. Az internetes jelenlétük nem túl aktív, mindössze egy blogot találtunk a nevük alatt, amelyben egy 2010-es bejegyzés a legfrissebb.

SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT

Míg a Magyar Gazdaság Párt számára a horgászok jelentik a legfontosabb célcsoportot, a SEM a sport- és fitneszrajongókra alapozva kampányol; a YouTube-on látható kampányfilmjükben is egészségtől duzzadó pingpongozó nagypapákat láthatunk. Tizennyolc fős országos listájukat nő vezeti: Pásztori Patrícia; a Facebookon valamivel több mint 1200 rajongójuk van.A SEM EZ – SEM AZ szlogenjükben az EZ narancssárgával, az AZ pedig pirossal van írva – igen, értjük a célzást. A mi szívünkbe mégis a karfiolból, retekből és babból megalkotott családdal lopták be magukat.


Fotó: sem2018.hu

MAGYAR REPUBLIKÁNUS POLITIKAI PÁRT

A Szigeti Sándor vezette alakulat 12 fős országos listát tudott állítani. Érdekesség, hogy a republikánus párt fontosnak tartja a szabad szülést: „lehetőséget teremtünk  Szülőházak  létrehozására  és a  dúla  hálózat  megfelelő szakmai  felkészítésére” – írják weboldalukon; eközben a site linkajánlójában főként szélsőjobboldali híroldalakra kínálnak átkattintási lehetőséget.  Programjukból kiemelnénk a „Külföldi befektetők csökkentése” és az „Utat és lehetőséget biztosítani kiválló szakembereinknek saját hazájukban” pontokat. A Facebookon egy 4 követővel rendelkező oldalt találtunk, de nem keseredtünk el, mert a borítóképnek használt térképen olyan országokra bukkantunk mint Cseszlovákia és Yugoszlávia.

KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT

A kis híján köztársasági elnök, majd az MSZP süllyedő hajójáról elmenekült Szili Katalin pártjának KTI, és nem KATI a rövidítése. Valószínűleg ezt már – a weblapja alapján – a Fideszéhez mérhető személyi kultuszra épülő pártban is túlzásnak gondolták. Nézzük csak a fotót, ahogy a minden szem Szilire szegeződik, és nagyon várja a csodát. Képzelje el, hogy festene ott még egy nagy KATI felirat? Arról nem is beszélve, hogy a pártot esetleg összekeverhették volna a névrokon partidroggal.

ELÉGEDETLENEK PÁRTJA

Az EP emblémájáról nem tudtuk eldönteni, hogy egy törött görög oszlopot, vagy egy három elfolyt szemmel rendelkező szomorú szmájlit ábrázol – Grumpy Cat minden bizonnyal jobb logo-választás lett volna. Ennek ellenére az őrületes technót produkálóktól szép teljesítmény az országos lista, de lehet, hogy ezzel is elégedetlenek.

ÖSSZEFOGÁS PÁRT

Szepessy Zsolt az ember, aki feltalálta a közmunkát, és aki miatt névproblémába keveredett a baloldali összefogás. Monok viharkavaró ex-polgármestere vette védelmébe az elektromos kerítésével terménytolvajt gyilkoló bácsit, és ő jelentett volna be egyetlen lakcímre kétmillió határon túli magyart. Politikai életművének csúcsa a szociális juttatások korlátozásának rendszere. Nem világos, hogy a nagyon is egyszemélyesnek tűnő pártjában tulajdonképpen ki kivel fog össze.

REND, SZABADSÁG, JÓLÉT PÁRT

A pártról gyakorlatilag egyetlen betűt sem találtunk az interneten, azon kívül, hogy bejegyezték őket, és van országos listájuk. A párt székhelye a Kiskunfélegyházától délkeletre fekvő, alig ezerfős Gátér nevű községben van. Teljes rejtély, hogyan sikerült listát állítaniuk.

EURÓPAI ROMA KERESZTÉNYEK JOBBLÉTÉÉRT DEMOKRATIKUS PÁRT

Bájos ez a paint grafika, ahogy nem fér el a szövegbuborékban egy sorban a választások szó. Azt mondjuk nem értjük, hogy miért csak a roma keresztényekért, miért nem a romákért ÉS a keresztényekért kívánnak munkálkodni. Másrészt rettenetes szó ez a jobblétéért szó: legyen jólét, lehetőleg még mielőtt jobblétre szenderülünk.

ZÖLDEK PÁRTJA

Logóban szintén nem erős alakulat, a gyomorbajos napocska nem igazán késztet arra, hogy behúzzuk mellé az ikszet. A párt nagyágyúja Farkas Bertalan, űrhajós. Fejben nehéz összeegyeztetni a környezetvédelmet meg egy baromi nagy űrrakétát, de lehet, hogy csak kevés a fantáziánk; a harc a környezetvédelemért, a megújuló energiákért, és a fenntartható fejlődésért minden esetre szimpatikus célok.

SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA

Csak ennyit mondunk: Schmuck Andor!

MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT

Ezzel szemben az  MSZDP-sek egyik legfontosabb célja, hogy mindenkivel megértessék: ők nem Schmuck Andor pártja.

SZABAD VÁLASZTÓK PÁRTJA

A Jolly Joker névvel, illetve annak rövidítésével operálók közössége a SZAVA! Igen, hogy mindenkinek legyen szava. A párt valamiért úgy érzi, hogy velős üzenetei akkor a leghatásosabbak, ha kinyomtatják és lefotózzák őket. Az embernek elakad a szava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik