Belföld

Tovább titkolhatja milliárdos vagyonát Mészáros Lőrinc

Olyan ítéletet hozott első fokon a bíróság, amire eddig nem volt példa. Felcsút első emberének nem kell nyilvánosságra hoznia vagyonnyilatkozatát - köszönhetően az új infotörvénynek.

Bár azt ígérték, hogy az új infotörvény nem fogja megnehezíteni azt, hogy az állampolgárok megkapják a közérdekű adatokat, a bíróság most mégis a jogszabály egy új passzusára hivatkozva utasította el a 444 keresetét. A lap azért perelt, mert Orbán Viktor kedvenc polgármestere, Felcsút első embere nem adta ki nekik vagyonnyilatkozatát.

Pedig Mészáros Lőrinc gazdagodása több szempontból is a közre tartozik. Nemcsak polgármesteri mivolta miatt lenne ildomos, ha nyilvánosságra hozná a dokumentumot, hanem gyors gazdagodása miatt is. Mészáros Lőrinc ugyanis a kormányváltás óta álomszerű vagyongyarapodást tudhat magáénak. Az egykori gázszerelő jórészt az államtól kapott közbeszerzéseknek köszönhetően tavaly felkerülhetett a 100 leggazdagabb magyar listájára.

Példátlan döntés

Vagyonnyilatkozatát viszont bőszen titkolja, és mint kiderült, a bíróság is a polgármester mellé állt, amikor arról kellett dönteni, hogy az állampolgárok megtudhatják-e vagyonosodása részleteit. A 444 ugyanis hiába perelt a dokumentumokért, a Székesfehérvári Járásbíróság úgy határozott, tárgyalás nélkül elutasítja a keresetüket.

A bíró azzal érvelt: nem mondták meg az önkormányzatnak, hogy miért akarják megnézni Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatát, márpedig az új törvényben az szerepel, hogy „csak úgy” nem muszáj kiadni a papírokat.

A lapot képviselő ügyvéd, aki a Transparency Internationalnak dolgozik, úgy fogalmazott: még sosem látott ilyet, ahogy TASZ-os kollégái sem. A 444 fellebbez a döntés ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik