Belföld

Hoffmann csak ismertebb lett, népszerűbb nem

A rangsor első felét továbbra is nagyrészt fideszes politikusok uralják, de közülük többnek három, négy százalékponttal is esett a népszerűsége az elmúlt hónapban. Az első tízben Mesterházy Attila (9.) megelőzi Bajnai Gordont (10.), de most először a toplistán Vona Gábor (7.) is helyet követelt magának.

A 25 politikus közül Vadai Ágnesnek nőtt (+2) és Tarlós Istvánnak csökkent (-5) legjobban a népszerűsége. Áder János továbbra is vezet az immár 100 százalékos ismertségű Orbán Viktor előtt. A listát Hoffmann Rózsa zárja, pedig ismertsége a legtöbbet nőtt..

A Medián legfrissebb felmérése szerint egyébként minden második választó kormányváltást szeretne, 40 százaléknyian óhajtanák az Orbán-kormány hatalmon maradását. A Fidesz jelenleg is magasan vezeti a pártok versenyét, de fölénye jócskán elmarad attól, amit 2010 februárjában mért a Medián. Akkor az összes választó 44 (ezen belül a választani tudó „biztos” szavazók 62) százalékának támogatására számíthatott, most ugyanez az arány 36, illetve 49 százalék. Lényegesen megugrott a Jobbik támogatottsága. A teljes szavazókorú népességben mért 14 százalékos népszerűség rekordnak számít – ilyen népes támogatói bázis eddig mindössze egyszer, pontosan két évvel ezelőtt állt a radikális párt mögött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik