Belföld

Gyurcsány Ferenc Szegeden: “Megbukott a rezsihazugság!”

Sok év egy helyben topogás után a bérek óvatos, de érzékelhető növelésére van szükség - jelentette ki Gyurcsány Ferenc március 5-én Szegeden.

A Tisza Szálló nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Minednki Gyucsány Ferenc beszédére volt kíváncsi. Voltak azonban, akik Összelopás 2014 transzparenssel tüntetett a szálló előtt Gyurcsány szegedi látogatása ellen.

Meg kell fizetni a magyar munkaerő tehetségét és szorgalmát – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke a Tisza szálló dísztermében rendezett fórumán, hat-hétszáz ember előtt.

A tervezett német megszállási emlékműről és a Fidesz állandó múltba révedéséről az egykori miniszterelnök azt mondta: „Aki visszapillantó tükörből akarja az autóját vezetni előre, az karambolozik.”

A gazdaság egyensúlyának megőrzése érdekében ezzel párhuzamosan csökkenteni kell a munkaadók által fizetett terheket – hangsúlyozta a volt kormányfő, hozzátéve, a nettó bérek növekedése a belső kereslet erősítésével a gazdasági növekedést is serkentené.

A rezsicsökkentés megbukott

Gyurcsáyn szerint Orbán Viktornak olyan szavakat kellene megtanulnia, mint az együttműködés, partnerség és dialógus.

Még háromszor rezsit csökkentenek, aztán ők fognak fizetni, hogy hajlandók legyünk fűteni. Lehet tapsikolni, hogy letörünk minden hasznot, de akkor a végén éhen halunk, mert egy jól működő gazdaságban kell a haszon – mondta Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, hogy a 80-as években szabadabb volt az ország, mint most, ezért Orbán szégyellheti magát. “Néhány olajnagyhatalmat leszámítva azonban nem volt olyan ország, amely sikeres lett volna szabadság nélkül” – mondta.

Paks

A Paksról kötött orosz-magyar megállapodással kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kifejtette, aki a nyilvánosság kizárásával, tárgyalások nélkül “lefekszik az oroszoknak”, az semmit nem értett meg az ország szabadságküzdelmeiből, “az kommunistább, mint Gerő Ernő”.

A Kossuth tér felújításáról szólva a politikus elmondta, az országnak előre kell tekintenie.

“Gyurcsány inkább főzőcskézzen”

Gyurcsány Ferencnek a konyhában, nem pedig a politikában van a helye – mondta Velő Miklós, a Fidesz-KDNP szegedi szervezetének sajtószóvivője, aki ma fél 5-kor Reagálás Gyurcsány Ferenc szegedi látogatására címmel úgy tartott sajtótájékoztatót a Fidesz Victor Hugo utcai székházában, hogy a volt miniszterelnök programja, lakossági fóruma csak 5 órakor kezdődött a Tisza Szállóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik