Belföld

Celluxszal ragasztotta le a diákjai száját a tanár

Az angliai Willitonban tanító nő megelégelte, hogy hangoskodnak a nebulók, a szülők felháborodtak.

A meghökkentő eset a Somerset körzet egyik iskolájában, a willitoni Danesfield Church of England Schoolban történt. Egy művészetet és spanyol nyelvet oktató tanárnő formabontó módszerrel próbálta rendre nevelni 10-11 éves diákjait. Celluxból darabokat vágott, s a gyerekek szájára tette, volt akinek hét csíkot ragasztott. Az egyik fiú azt mondta, 25 percen keresztül volt rajta a ragasztó. A 28 éves Stacey Bradbury fia, Thomas azt is elmondta, hogy a tanárnő csak óra végén szabadította meg őket a szájzártól.

Vérzett a szájuk

A legrosszabb az volt, mikor a pedagógus hirtelen letépte róluk a szalagot. Volt, akinek kiütéses lett az ajka, a lányok közül sokaknak vérzett a szája. A gyerekek elmondása szerint így fenyegette meg őket nevelőjük, hogy viselkedjenek normálisan.

A 11 éves Ryan Knowles vagy nagyon sokat hangoskodott, vagy csak nem volt szimpatikus a tanárnőnek, ő ugyanis hét darab ragasztócsíkot kapott. Ezután a tanárnő sorba állította őket.

Nem mernek iskolába menni

A tanulók nem akarnak bemenni azokra a tanórákra, melyet a celluxozós tanárnő tart, azt mondják, hogy félnek egy újabb megrázó incidenstől.

A szülők felháborodtak a kissé régimódi nevelési módszeren. Úgy vélik, van modernebb és hatásosabb módja is a gyerekek regulázásának. Szeretnék, hogy a tanárnő bocsánatot kérjen az osztálytól, s hogy az iskola vizsgálja ki az eset körülményeit – írja a BBC hírportálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik