Belföld

Nem mutatták meg Szél Bernadettnek a paksi dokumentumokat

Nem nézhetett bele a paksi erőmű bővítéséről szóló dokumentumokba Szél Bernadett, aki kedden előbb Fónagy János államtitkárral majd Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel találkozott - ezt az LMP társelnöke jelentette be a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az összes, a bővítéshez kapcsolódó iratra kíváncsi, a szerződésekre, a hatás- és háttértanulmányokra és a kockázatelemzésekre is – mondta el az LMP politikusa. Hangsúlyozta, hogy országgyűlési képviselőként joga van ahhoz, hogy még a minősített iratokba is betekintsen.

Azt is elmondta, hogy a Fónagy Jánossal és Németh Lászlónéval való találkozója között a minisztertől megérkezett a válasz arra a február 12-én írt levelére, amelyben betekintést  kért a dokumentumokba. Szavai szerint a kilenc oldalas válaszban nemet mondtak kérésére.

A megbeszélésről azt mondta, Németh Lászlóné elismerte, a paksi bővítés ügyében “előbb volt szerződéskötés, mintsem a kormány felhatalmazást adott volna rá”. Egyelőre még nem dőlt el, hogy mikor kerül a parlament elé a hitelszerződésről szóló megállapodás – ismertetett további részleteket.

Szavai szerint a miniszter azt is közölte vele, hogy az ütemtervről a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) már megállapodott Moszkvában. Hozzátette: Németh Lászlóné három megvalósítási ütemtervről beszélt, de a miniszter elmondása szerint ezek nem azonosak azokkal a megvalósítási megállapodásokkal, amelyekre a parlament által is megszavazott egyezmény is utal.

Végül kitért arra is, hogy a hatástanulmányok ügyében Németh Lászlóné MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-hez irányította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik