Belföld

Elutasították az összefogás elleni feljelentést

Bűncselekmény hiányában elutasította az Összefogás Párt (ÖP) elnökének az „összefogás” szó használata miatt tett feljelentését a Fővárosi Főügyészség.

Szepessy Zsolt február 10-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Legfőbb Ügyészségen “név-, szlogen- és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt”.  A pártelnök kifogásolta, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség is az “összefogás” szót használja választási kampányában.

Az ÖP elnöke feljelentésében azt írta, az “összefogás” név a magyar politikai életben az elmúlt öt évben jól bejáratott védjegy, szlogen, amely egyértelműen az Összefogás Párthoz kötődött, a választók ezen a néven tudják azonosítani a pártot és tevékenységét. A feljelentés szerint az ÖP jelentős összegeket költött nevének, szlogenjének, védjegyének megismertetésére, ezért az komoly anyagi és szellemi értéket is képvisel.

A Fővárosi Főügyészség hétfőn közölte: “az iparjogvédelmi jogok megsértésének vétsége és más bűncselekmények miatt az Összefogás Párt elnöke által tett feljelentést a Fővárosi Főügyészség – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény – elutasította”. Közölték: a feljelentés elutasításának indokait az erről szóló határozatban fejtette ki részletesen a főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik