Belföld

Gyurcsányék kitessékelték a HírTV-t

A Demokratikus Koalíció sajtóosztályának munkatársai a párt sajtótájékoztatója előtt – arra hivatkozva, hogy nemkívánatosak az esemény – távozásra kérték a HírTV stábját, amely ennek eleget is tett. Gyurcsány Ferenc pedig azt kérte, csak az maradjon a teremben, aki vállalja, hogy sem a HírTV, sem a köztelevízió számára nem ad át a tájékoztatón készülő felvételt.

A volt miniszterelnök a közjáték után a sajtótájékoztatóján idézte Orbán Viktor kormányfő 2011. szeptemberi szavait, miszerint Magyarország első számú gazdaságpolitikai célja kitörni az államadósság-spirálból.

Gyurcsány Ferenc szerint mára elmondható, hogy az Orbán-kormány nem tudta teljesíteni fő gazdaságpolitikai célját.

Arra hivatkozott, hogy az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint az államadósság 23 ezer milliárd forint, 2 ezer milliárddal több, mint a kormányváltáskor, és meghaladja a GDP 80 százalékát.

A DK elnöke hozzátette: a kormányfő a ciklus végére GDP-arányosan 73 százalékos államadósságot tűzött célul. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon bevonása nélkül az államadósság 90 százalék körül lenne.

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány mindeközben pénzt vont ki a köz- és a felsőoktatásból, valamint az egészségügyből, megsarcolta a korhatár előtti nyugdíjasokat, és mostanra a rezsicsökkentés is kifulladt. A harmadik rezsicsökkentés “végtelenül vérszegényre sikeredett” – ősztől 3 százalékkal csökken az áram ára -, a negyedik pedig, amiről ezen a héten tárgyalt a kormány, lényegében elbukott – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik