Belföld

Ilyen lesz az idei FEZEN

fezen(1)(960x640).jpg (fezen, )
fezen(1)(960x640).jpg (fezen, )

Egy százezres város életében nagy dolog, minthogy egy ízig-vérig fehérvári fesztivál történetében is fontos mérföldkőnek számít a Uriah Heep, Dream Theater, Deep Purple koncertje. Most újabb nagyágyúval gyarapodik a fesztivál: 2014-ben a EUROPE is koncertet ad a FEZEN-en.

Akik már biztosan ott lesznek

  • Punnany Massif
  • HŐSÖK
  • Akkezdet Phiai
  • Irie Maffia
  • Skid Row
  • Europe
  • Ossian
  • Ignite
  • Exodus
  • Tarja Turunen

Bővebben: Fezen 2014: Az első nevek

Kovács Antal főszervező elmondta:  Ha ilyen tempóban és irányba halad a fesztivál, akkor eljutunk odáig, hogy néhány éven belül kicsi lesz a MÁV pálya. A város mind erkölcsi, mind anyagi hozzájárulása nélkül azonban nem lehetne megvalósítani a megszokott színvonalon a fesztivált.

Ha augusztus akkor FEZEN

Idén július 30-án startol el a 18. születésnapját ünneplő fehérvári fesztivál és augusztus 2-án zárja be kapuit.

Kovács Antal kiemelte a FEZEN azon jellemvonását, hogy „fele-fele arányban szól országos és nemzetközi illetve a fehérvári lokálpatrióta közönségnek. Kovács Antal arról is beszélt, hogy a tavalyi év augusztusában bebizonyosodott, hogy van igény a nagyrendezvényekre. Az emberekben benne van a közösség összetartozása iránti vágy.

Egy szerethető fesztivál

Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy hosszú éveken keresztül a MÁV pálya teljesen kihasználatlan hely volt a belváros egyik szegletében. „A Fezen, ha röviden szeretném összefoglalni, egy elérhető és egy nagyon szerethető minőségi fesztivál, hiszen arra törekszenek a szervezők, hogy megfizethető legyen a hazai fesztiválozóknak is. A város és a fesztivál együttműködésének egyik célja, hogy elérhető jegy- és bérletárak legyenek. Szemben más fesztiválokkal, itt a fehérvári fiatalok tömkelege megy a Fezenre, amit nagyon jó dolognak tartok.

A másik cél, hogy minél többen érkezzenek a Fezen által Fehérvárra. „Nem a saját pénzüket, hanem a város pénzét adjuk támogatásként azért, hogy a közös célokat meg tudjuk valósítani. Törekvésünk az, hogy minden évben legyenek olyan előadók, ami városmarketingként is használható.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik