Belföld

Hugóó nevet kapta a győri olimpia kabalaállata

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kabalaállatát, a kakast, már korábban bemutatották.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a budapesti Hungexpón zajló Utazás kiállításon jelentette be a több mint 150 névjavaslat közül a győztest.

A győri polgármesterként is tevékenykedő sportvezető kifejtette, a szervezők közel 15 milliárd forintos kormánytámogatást kapnak infrastrukturális fejlesztésekre.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy az ifjúság is fontosnak tartja a sportot, ezt jelzi, hogy ötven ország csaknem négyezer fiatalja méri össze majd tudását nálunk kilenc sportágban” – tette hozzá Borkai Zsolt.

A sajtóeseményen jelen volt az EYOF arca, Jakabos Zsuzsanna olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes úszó is.

“Életem egyik első versenye volt 2003-ban a párizsi EYOF, akkor kaptam az első válogatott melegítőmet is. Irigylem a mostaniakat, és természetesen segítek, amiben csak tudok” – mondta a korábbi EYOF-győztes Jakabos.

Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye. A győri fesztiválra 2017. július 22. és 29. között kerül sor várhatóan 4000, 14 és 18 év közötti résztvevővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik