Belföld

Őszöd igazi hazugságai – Gyurcsány leleplezi Orbánt

A DK-elnök szerint az őszödi szivárogtatás körülményeiről készült titkosszolgálati jelentések manipulatív nyilvánosságra hozatala már nem tudja a Fidesz érdekeit szolgálni. Kósa Lajos beismerő vallomása után kicsúszott az irányítás a Fidesz kezéből, amely csapdát akart állítani és maga esett bele – írta Facebook-oldalán a volt kormányfő. „(…) Most az lenne a dolga, nem csak az ellenzéknek, de a demokratikus nyilvánosság maradékának is, hogy ne engedje ki a Fideszt ebből a csapdából. Ha a sajtó – az ügyészségtől kár várni ilyesmit – teszi a dolgát, hamar kiderülhet a magyar politika egyik nagy titka: ki volt az őszödi szivárogtató? És az is: ki áll a 2006-os zavargások hátterében? (…)”

Gyurcsány szerint Kósa Lajos és Bayer Zsolt beismerésének lényege, hogy az őszödi beszédet a Fidesz terjesztette, „(…) a Fidesz, egy tudatosan manipulált, párperces, leginkább a káromkodásokat és kiszólásokat tartalmazó anyagot küldött el a sajtónak, nyilván azzal a céllal, hogy belpolitikai lavinát indítson el. Hogy ők álltak a kiszivárogtatás mögött azt egészen vasárnapig, közel nyolc évig tagadták. Azaz hazudtak. Nem az történt, hogy a kezükbe jutott anyagot bemutatták a sajtónak vagy teljes terjedelmében saját szerepüket vállalva is nyilvánosságra hozták, hanem az hogy ismeretlen motoros futár mögé bújva manipulálták a közvéleményt.(…)”. A volt kormányfő a történelmi hűség kedvéért megjegyzi, hogy a Kossuth Rádió 2006. szeptember 17-én, 16 órakor a manipulált, a májusi beszéd rosszindulatúan összevágott változatát adta le. Ekkor kollégái az ő kérésére hozták nyilvánosságra a vágatlan anyagot.

Gyurcsány szerint a Fidesz egyértelműen manipulálta a hanganyagot, „(…) ők csináltak hazugságmixet az igazságbeszédből. Manipuláltak, aljasul manipuláltak. Hazudtak. (…)”.

A volt kormányfő szerint kérdés az is, melyik Fidesz-vezető utasítására vágták meg a hanganyagot, fizettek-e azért, de a legfontosabb kérdés: a kiszivárogtatás mellett volt-e szerepe a Fidesznek a zavargások megszervezésében is? Gyurcsány emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor már 2006 nyarán, szokásos tusnádfürdői beszédében elkezdte építeni a hazugság-tematikát. Onnantól, minden párttagnak, minden témában, minden alkalommal kötelező volt kimondani egy mondatban legalább kétszer: hazudtak.

„(…) Orbán produkált akkoriban még fura dolgokat, például váratlanul megjelent a Fradi B-középben is. Aztán egyszer csak, szeptember 17-én többek visszaemlékezése szerint már a korai órákban leparkolt a Kossuth téren a Hír tv közvetítő kocsija, aztán nyilvánosságra került a vágott, manipulált beszéd, és egyszer csak megtelt a tér tüntetőkkel, amit a Hír Tv odakészített kocsija élő egyenesben tudott közvetíteni. Másnap, a mindenféle B-közép vezetésével felgyújtották a tv székházat. Ezt követően kezdetét vette a Fidesz szisztematikus politikai építkezése, a randalírozók heroizálása (…)”

Gyurcsány szerint mindez nem lehet véletlen, hiszen az úgynevezett wikileaks-iratokból is kiderült, hogy „(…) a Budapesti Amerikai Nagykövetség arról tájékoztatta Washingtont, hogy a zavargások mögött minden bizonnyal a Fidesz áll. Márpedig a wikileaks-iratokról az derült ki, hogy azok valódiak és hitelesek, a bennük foglaltak tényszerűek, ezért aztán nincs okunk azt gondolni, hogy ez esetben ne ez lenne a helyzet (…)”.

polls & surveys

Ajánlott videó

Olvasói sztorik