Belföld

Gyurcsány: a Fidesz készítette elő a 2006-os zavargásokat

A szivárogtatás utolsó fázisában az anyagok a Fideszhez kerültek, ők készítették elő a sokszorosítást, a nyilvánosságra hozatalt, és “azt gondolom, hogy ők készítették elő – politikai értelemben egészen biztosan és némileg szervezési értelemben – a szeptember közepétől elindult zavargásokat” – állította a Demokratikus Koalíció elnöke.

A Dorosz Dáviddal, a PM országgyűlési képviselőjelöltjével (Pest megye 1-es számú választókerület) és Szigetvári Viktorral, az Együtt 2014 társelnökével tartott közösen fórumot Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nyolc évig tagadták, letagadták, hazudtak és lebuktak. “Ha vereséget mérünk rájuk, ugyanilyen alávaló módon fognak viselkedni, és nem fognak könnyen beletörődni, ahogy nem akartak beletörődni 2002-ben, 2006-ban sem”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik