Belföld

Bayer: A Fidesz hozta nyilvánosságra az őszödi beszédet

A Magyar Hírlap publicistája szerint nem ez a lényeg, hisz nem tehettek mást.

Bayer Zsolt szerint csak arról érdemes beszélni, hogy „(…) tudta-e a kretén Gyurcsány, hogy megy a nyilvánosságnak a beszéde, vagy nem tudta. Tudta-e az MSZP kretén frakciója ugyanezt, vagy nem tudta? Más kérdés nincs. De ezek a gazemberek most abból akarnak kérdést csinálni, hogy a Fidesz hozta-e nyilvánosságra az anyagot (…)”

Bayer Zsolt a választ is megadja. „(…) Igen. A Fidesz. (…) Ő például Nagyvárad határában hallgatta meg a felvételt, telefonon játszották be neki, egy nappal a nyilvánosságra hozatal előtt. És? Mi mást tehetett volna a Fidesz? – teszi fel a kérdést a pártalapító közíró, aki – átváltva fejedelmi többesre – így folytatja. “(…) El kellett volna rejtenünk, hallgatnunk kellett volna, esetleg felhívni Gyurcsányt, Lendvai Ildikót és a többit, hogy „gyerekek, valahogy eljutott hozzánk a miniszterelnök úr beszéde, meghallgattuk, érdekes, gondoljuk, nem szeretnétek, ha erről a nyilvánosság is tudomást szerezne, úgyhogy átvehetitek reggel nyolc és délután öt között a Lendvay utcában. Ugyanott igény esetén titkos pornófilmeket osztunk fideszes politikusokról.”

Bayer Zsolt azt kategorikusan visszautasítja, hogy a Fidesz tudatosan szervezte és készítette elő a 2006-os zavargásokat.

Korábban Kósa Lajos is elismerte, hogy már a kiszivárogtatás előtt hallotta Gyurcsány beszédét, de követhetetlennek nevezte, kitől kapta meg a felvételt. A Fidesz ügyvezető alelnöke az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este azt mondta: sok találkozón sokan voltak ott, ahol szó volt erről. Elárulta, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése előtt és után is voltak ilyen találkozók.

Na, ki mondta ezt?

„A demokrácia magyar hívei nem akarnak hinni a szemüknek, amikor látják, hogy a rendszerváltozáskor kiharcolt szabadság idegen megszállók nélkül, a többpártrendszer és az alkotmányosság előttünk magasodó intézményei ellenére szétporlad, kicsúszik az ujjaink közül, átadja a helyét valami másnak. Valami másnak, amit a diktatúrához deportálásokat, bebörtönzéseket, kivégzéseket társító történelmi tapasztalataink miatt túlzásnak érzünk diktatúrának nevezni. De ez a készülődő, szemünk előtt formálódó új világ biztosan nem demokrácia, s merőben más, mint amiért milliószám küzdöttünk a rendszerváltozás idején.”

„Ideje volna megbarátkozni a gondolattal, hogy demokráciában hol az egyik, hol a másik párt kap felhatalmazást a kormányzásra. A hosszú időszakra való bebetonozásról szóló hagymázas képzelgések – amelyek nyilván a negyvenévnyi diktatúra maradványai – csak arra jók, hogy túlfűtött lelkiállapotban, a félelem légkörében tartsák a magyar elitet. Tehát egyes politikusok vagy pártok iránt érzett fóbiaszerű, beteges gyűlölet sem lehet elfogadható indok arra, hogy a magyar elit tekintélyes része a pártpolitikai spekulációkat fontosabbnak ítélje a demokráciánál és az őszinte beszédnél.”

Orbán Viktor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt, de elhangzása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik