Belföld

Gyurcsány: nem szivárogtattam

A volt miniszterelnök tagadja, hogy hozzájárult volna az őszödi felvétel nyilvánosságra hozatalához.

Gyurcsány Ferenc tagadja, hogy a tudtával és a hozzájárulásával hozták nyilvánosságra őszödi beszédét. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szombati, rendkívüli adásában nemmel felelt arra a kérdésre, hogy volt-e része a felvétel kiszivárogtatásában.

Egy szó sem igaz!

A volt miniszterelnök kijelentette, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott két jelentés közül abból egy szó sem igaz, amelyik Rózsa-Flores Eduardótól származó információkra támaszkodva lehetséges alternatívaként említi, hogy ő állt volna az eset hátterében.

Az exkormányfő azt is hangsúlyozta, hogy a most napvilágot látott dokumentumok után 2009 decemberében, a vizsgálat végén még készült egy titkosított zárójelentés is, ami “alapvetően nem erősíti meg, ha úgy tetszik cáfolja, elutasítja ezt a köztes jelentést”. A politikus úgy fogalmazott: “az én lelkiismeretem a szivárogtatás tekintetében elképesztően tiszta”.

Arról is beszélt, hogy a felvételt két kazettán rögzítették. Szavai szerint, látott olyan jelentést, amelyik szerint az MSZP-nél tárolt, és olyat is, amelyik szerint a Miniszterelnöki Hivatalban lévő kazettát vitték el és másolták le. Hozzátette: a legvégső jelentés, amelyet “én nem láthattam volna és ami nem az, ami ez”, azt tartalmazza, hogy belülről származott az információ és a Miniszterelnöki Hivatalban tárolt felvétel “ment ki”.

Valaki az asztalára tette…

Kitért arra is, hogy a végső jelentést, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnökként 2009 decemberében titkosíttatott, “én azt nem ismerhetném, de hát így hozta a sors, hogy azt valaki az asztalomra tette”. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: akkor érdemes az ügyről beszélni, ha valakinek van megdönthetetlen bizonyítéka. Szavai szerint magántermészetű viszonyban tudja, hivatalosan pedig sejti, hogy ki áll a történet hátterében, de ezt azért nem mondja el, mert az ügyben nem százszázalékos a tudása, “hanem csak 97” százalékos.

A DK elnöke a műsorvezető kérésére sem volt hajlandó elárulni, hogy tudomása szerint kik adták ki a beszédet, újra csak korábbi kijelentését ismételte meg, hogy egy nő és két férfi. Hozzátette, akikre gondol, azokat sem emberként, sem politikusként nem kedveli, de ha nem tudja feketén-fehéren bizonyítani az érintettségüket, akkor nem akarja megvádolni őket. Kijelentette, még az őt elárulókat sem leplezi le, amíg nem tudja bizonyítani állításait.

Nem tudott róla, hogy felveszik

Az őszödi beszédet egyfelől úgy minősítette, hogy ha ez a történet “nem jön elő 2006 szeptemberében, én nem emlékszem rá, hogy mondtam ilyen beszédet”. Azt is kijelentette, nem tudott róla, hogy felveszik az általa elmondottakat, de az volt a szokásos eljárás, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök felszólalását a stábja rögzíti. Kijelentette, hogy számára “ez 12 egy tucat beszéd volt”, amelyet egy nehéz politikai helyzetben mondott el, amikor a szocialista frakció “egy kicsit nyammogott és nem akart jönni, hát aztán ott csináltam egy rendes drámát”.

Szavai szerint szenvedélyes, túlzó jelzőkkel próbált rájuk hatást gyakorolni, és a beszédet a hallgatóság “imádta” és állva tapsolta meg, “volt, aki könnyezett”.

Nem érzi magát bűnösnek

Azt is hangsúlyozta, ma sem érzi magát bűnösnek, mert az “egy átkozottul jó beszéd”. Hogy “van benne káromkodás, én szoktam káromkodni” – közölte hozzátéve, a szöveg tartalmára, hogy “másik országot csinálni hülyék, (…) arra meg tök büszke vagyok mind a mai napig”.

A 2009 decemberében készített végső jelentésnek van három állítása, amelyek államtitkot képeznek – mondta, majd hozzátette: “sértsünk egy kis államtitkot”. Elmondása szerint a nemzetbiztonsági jelentésben az áll, hogy az őszödi beszédet belülről szivárogtatták ki, de a zárójelentés készítői nem tudják, ki volt a szivárogtató. A dokumentum azt is tartalmazza, hogy a felvétel a “Fidesznél van a szivárogtatás előtt és ő szervezi meg a kiszivárogtatást”.

Ki szivárogtatott?

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy ezek után világos, hogy a 2006. szeptemberi, októberi történések nem spontának voltak. A Fideszre utalva azt mondta, most kiderült “előkészítettek (…) és szerveztek egy olyan szituációt, amelynek a vége a tévészékház felgyújtása” volt.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Gerilla és gyümölcsöskert

A “Gerilla” fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009. júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ Rózsa-Flores Eduardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges “elkövetőt” említve. (Rózsa-Flores Eduardót 2009. április 16-án Bolíviában egy akcióban kommandósok lelőtték.)

A témában készült másik, 2007. májusi, “Gyümölcsöskert” fedőnevű jelentésben megállapítják, szakértői vélemény alapján a hangfelvételt a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették az őszödi kormányüdülőben, hiteles, vagy annak látszó szóbeli megrendelés alapján. A vizsgálat megállapította, hogy a felvételt készítő társaság munkatársai jóhiszeműen jártak el, és lojálisak voltak az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez. Mint írják, azonosították azt az embert, aki a nyilvánosságra kerülést megelőző napon birtokában volt a kalózfelvételnek és azt e-mailben továbbította. Ellenőrzése során megállapították, hogy “erősen jobboldali beállítottságú”.

A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat nem tudták tisztázni, így nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik