Belföld

Kezdjük a felkészülést a menekültáradatra

Pintér összehívta az operatív törzset. A testület feladataaz ukrajnai helyzettel összefüggő döntések előkészítse és a munka koordinálása.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését – közölte az MTI-vel a Belügyminisztérium.

Közleményükben azt írták: a testület feladata, hogy a kormány az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseit előkészítse és a tagszervezetek munkáját koordinálja.

Az ülésen részt vevő szervezetek, így például a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Országos Mentőszolgálat és más érintett szervezetek felkészültek az ukrajnai válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére – tették hozzá.

A belügyi tárca szerdai közlése szerint a határforgalomban nem tapasztalható változás. A Külügyminisztérium ugyancsak szerdán arra hívta fel a figyelmet, hogy csak azok a magyar állampolgárok utazzanak Kijevbe, akiknek halaszthatatlan dolguk van ott. A magyar-ukrán határon folyamatos a közlekedés, nem tapasztalták, hogy a megszokottnál többen jelentkeznének belépésre, és a vízumigénylések száma sem nőtt.

Orbán Viktor miniszterelnök január végén, az ukrán válság miatt összehívott rendkívüli budapesti V4-csúcsot követően jelentette be, hogy az ukrajnai helyzet miatt operatív törzs létrehozására kérte Pintér Sándor belügyminisztert, és arra utasította, “készítse fel az országot arra a helyzetre, hogyha Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak”. A Hír24 hírműsora szerdán beszámolt arról, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 170 ezer ukrajnai menekült is érkezhet Magyarországra

Csütörtökön délelőtt az egyik szemtanú azt állította, hogy takaróval letakart holttestek hevertek a kijevi Függetlenség terén. A tüntetők eljutottak az ukrán parlament épületéig, a rendvédelmi erők visszavonultak, ezután megkezdték az épület evakuálását. A kormányzat szerint több tucat rendőr meghalt.

Olvasói sztorik