Belföld

Számháború a szegedi busztender kapcsán

Nagy Sándor, az Együtt-Szeged képviselőja szerint a szegedi buszbeszerzést úgy módosítaná a jobboldal, hogy csak egy társaság indulhasson.

Nagy szerint két tömegközlekedést érintő közgyűlési módosító indítvány kapcsán emelt szót sajtótájékoztatóján. Az egyik Gyimesi László (Fidesz-KDNP) önálló, tanácsnoki beadványa, amely 7 villamos vásárlására vonatkozik.

A beadvány szerint az SZKT, mely eddig közvetlenül a gyártótól vásárolt Poznanból , most egy közvetítő cégen keresztül bonyolítja a beszerezést, így a villamosok drágábban érkeznek. Ugyan innen vásároltunk már 20-25 ezer euróért járművek, most 7 darab összesen 230 ezerért jön majd, ez egyenként 32-33 ezer eurót jelent. A beszerzés indokoltsága is gyenge lábakon áll, hiszen az elmúlt évben 9 új villamossal gazdagodott Szeged, így az SZKT most is tudja biztosítani a gépparkjával a járatkapacitást” – mondta az ellenzéki politikus.

Nagy szerint a másik problémás előterjesztés a busztendert érintő jobb oldali módosító indítvány. „Két fordulóban már tárgyalta az illetékes bizottság a pályázati kiírást, majd decemberben elfogadta a tenderkiírást a közgyűlés. A mostani módosítónak durva árfelhajtó hatása lenne. A minőségjavítás benne volt a korábbi pályázati kiírásban is. Az új feltételrendszer 8-10 milliárdos igényt támasztana az induló pályázóval szemben, ezt pedig a szegediek fogják megfizetni. Viszonylag nagy biztonsággal megjósolható, hogy 1 milliárdos többletköltség egy új járműflotta beállítása, ez mintegy 2000 forintos bérletnövekedést jelentene. Szűkül a pályázati kör a technikai paraméterek miatt, felmerül a gyanú, hogy aki ezt a pályázati feltételrendszert alkotta, az már egy bizonyos cégre írta rá a feltételeket”– írja a szegedma.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik