Belföld

Parázs hangulatú költségvetési vita várható a szegedi közgyűlésen

Az idei költségvetés számairól döntenek többek között a városatyák a pénteki közgyűlésen.

Az ülésen – egyebek mellett – szó lesz az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének zárszámadás előtti módosításáról, az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről, az IKV Zrt., a Szegedi Közlekedési Kft. és a Szegedi Vízmű Zrt. felügyelőbizottsági, valamint igazgatósági tagjainak változásáról illetve a közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodásokról.

Hüvös László fideszes tanácsnok 42 pontos módosító indítványt nyújtott be. Ezek egyike, hogy Pick Márknak, a szegedi szalámigyártás jeles alakjának állítanának szobrot. Idén lesz 145 éve annak, hogy Pick Márk megalapította vállalkozását, melynek legnagyobb sikere, a szalámi végül a gyárat világszerte ismertté tette.

„Ugyanakkor 2014 a holokauszt emlékéve is, amely a hetven évvel ezelőtti borzalmakra való emlékezés mellett ráirányítja figyelmünket azokra a zsidó honfitársainkra, akik több évszázad történelme során a magyarság és hazánk fejlődését kulturális, művészeti vagy épp gazdasági tevékenységükkel előmozdították. Itt az ideje, hogy Szeged város régi adósságát törlessze, és méltó módon megemlékezzen nagy fiáról, akinek nevéről hazánkban mindenkinek a Tisza-parti város, és az itt előállított, komoly gasztronómiai értéket képviselő téliszalámi jut eszébe” – fogalmazott a Fidesz-KDNP-s politikus.

A mostani ülésen jelölik ki meg a Választási bizottságok tagjait és póttagjait, mivel várhatóan az április 6-i országgyűlési választásokig már nem tartanak közgyűlést a szegedi torony alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik