Belföld

Nyerésre állnak a dél-alföldi vámosok a csempészekkel szemben

23 milliárd forint adóval gazdagították a kincstárat a délkeleti határszakasznál szolgáló pénzügyőrök.

Szinte naponta számolhatunk be arról, milyen kemény csatákat vívnak a dél-alföldi vámosok a csempészekkel. Márkus András dandártábornokot most arra kértük: a tavalyi évet összegezve adjon teljesebb képet erről a küzdelemről.

– Tavaly 2.570.526 személykocsi, 429.788 tehergépjármű, valamint 62.983 autóbusz lépett át a szerb határszakaszon. Kelebián 133.587 vasúti kocsi fordult meg, és összesen közel 8 millió ember okmányait kezelték a magyar-szerb határon – kezdte beszámolóját a főigazgató egy pontos statisztikával. Hozzátette: ez jelentős forgalomnövekedést mutat a 2012-es adatokhoz képest.

Persze az elmúlt évben sem mindenki turista útra indult, még csak nem is tisztes kereskedőként akart érvényesülni – derült ki a tábornok szavaiból.

– Tavalyi összesen 10 ezer 169 esetben tártunk fel szabálysértést 181 millió forint értékben, amely közel azonos a 2012-es adatokkal. Vámszabálysértés, versenytárs utánzása, iparjogvédelmi jogok megsértése, vásárlók megkárosítása volt a legjellemzőbb. A felderített bűncselekmények száma is azt mutatja, hogy hatékony munkát végeztünk, hiszen 2013-ban 561 bűncselekmény elkövetésére derült fény, 1 milliárd 883 millió forint értékben. A 2012-höz viszonyítva a tavalyi év mind esetszám, mind érték tekintetében emelkedést mutatott. A legjellemzőbb felderített bűncselekmények pedig: költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása, kábítószer birtoklása, szerzői jog vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése.

Csempészetben a cigi a menő

Márkus András külön is szólt a jövedéki termékek illegális kereskedelméről Elmondta: a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően jelentős mennyiségű adózás alól elvont jövedéki terméket foglaltak le – 2013-ban 6,8 millió szál cigaretta került a vámraktárakba 8 ezer 809 felderítés eredményeként. Ám ez nem számít kiugró mennyiségnek, hiszen egy évvel korábban 7,6 millió, míg például 2009-ben 19 millió szál cigarettát tudtak lefoglalni.

– Míg három-négy évvel ezelőtt évente öt-hat alkalommal derítettünk fel – a román határszakasz térségében és a szerb határszakaszon egyaránt – nagy mennyiségű illegális cigarettát tehergépjárművekben, fedőáruval álcázva, addig tavaly már inkább az utasforgalomban kis mennyiségű felderítéseink voltak jellemzőek. Ezek leginkább a nagy forgalmat bonyolító röszkei határkirendeltségen a vendégmunkások szabadságolást követő visszaútjának időszakára tehetők. A „Trafik törvény” megsértése miatt 2013-ban 31 esetben indítottunk eljárást. A főigazgatósághoz tartozó három igazgatóság a tavaly 93,4 millió forint bírságot szabott ki ezek miatt.

– A Dél-alföldi Régió, az elmúlt évekhez hasonlóan 2013-ban is élen járt a kábítószer felderítésekben. Hogy csak a jelentősebb tételek említsem: lefoglaltunk 375 kiló marihuánát, 5,2 kiló heroint, 31 kiló hasist, de buktak meg csempészek kokainnal, ketaminnal, methadone-al, amfetaminnal, matamfetaminnal, zsályával is.

Szóba kerültek az “italozós” bűnök is. A dél-alföldi pénzügyőrök 2900 liter kiszerelt bort, 15 ezer 520 liter szeszes, 30 ezer liter erjedésben lévő szeszes folyadékot, egy palackozó gépsort, egy lapszűrőt, két szivattyút, valamint 50 kg különböző borászati adalék anyagot, 200.000 forint értékű lepárló berendezést, illetve 96,42 liter pálinkát találtak egyetlen felderítés során egy bocsai telephelyen.

A műkincseket is védeni kell

Évek óra bukkannak körzetünk vámosai csempészett műkincsekre is. Csak egy példa: egy szerbiai buszon két utazótáskából négy darab faragvány (egy fejjel díszített urna, egy női szobor fej része, egy férfi büszt, valamint egy oroszlánt ábrázoló faragvány) került elő. Az előzetes szakértői vélemény alapján a megtalált tárgyak eredeti római kori és korábbi görög műalkotások. A tettes viszont nem lett meg, mert a autóbusz sofőrje az eljárás során elmondta, hogy a két táska feladott csomag, azok tulajdonosa nincs a buszon.

Végül röviden az állami pénzügyekről

– Főigazgatóságunk a 2013-as bevételi elvárásokat teljesítette, valamennyi adónemet figyelembe véve tavaly összesen 23 milliárd 173 millió forinttal gazdagította az államkincstárat volt. Érdemes megemlíteni, hogy a 2012-höz képest jelentősen nőtt az uniós, valamint a regisztrációs adóból és az üzemanyagok jövedéki adójából származó vámbevétel – mondta el Márkus András dandártábornok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik