Belföld

Szél Bernadett

“Szél Bernadett vagyok, két gyerek édesanyja, nő, feleség és a Lehet Más a Politika társelnöke. Budakeszin alapítottam családot, itt is élek. 1977-ben születtem Pécsett, 2000-ben közgazdászként végeztem a Corvinus Egyetemen, ahol szociológiából szereztem doktori címet. Feladatomnak tekintem, hogy a családok, a fiatalok és a nők helyzetén javítsak. Szerveztem dohányzáselleni prevenciós programot, majd a Magyar Tudományos Akadémia kutatójaként, később pedig a Központi Statisztikai Hivatal munkatársaként a korrupció problémájával, valamint a családok helyzetével foglalkoztam. Az LMP-nek 2010 óta vagyok tagja, korábban a Humanista Mozgalomban tevékenykedtem. 2012-ben kerültem az országgyűlésbe, ahol az LMP frakcióvezető-helyetteseként, valamint a parlament Foglalkoztatási- és Munkaügyi Bizottságának alelnökeként dolgozom. Pest megye 2. egyéni választókerületének jelöltjeként fontosnak tartom az agglomeráció közlekedési problémáinak megoldását. A választókerületben rengeteg a zöldfelület, hiszem, hogy egy zöld képviselő tudja a legjobban képviselni a körzet érdekeit.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik