Belföld

Honnan lett 16 milliója Szijjártónak?

A baloldali összefogás szerint az államtitkár nem tud elszámolni vagyongyarapodásával.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárral szemben a baloldali összefogás a parlamentben – közölte Budai Bernadett MSZP-szóvivő és Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerdán sajtótájékoztatón.

Budai Bernadett azt mondta: Szijjártó Péter nem tud elszámolni tavalyi 16 millió forintos vagyongyarapodásával. Az államtitkár bruttó 14,7 millió forintot keresett, nagyjából nettó tízmillió forintot, vagyis megtakarítása többel nőtt, mint amekkora bevétele volt – fűzte hozzá.

A szóvivő szerint ez akkor is megmagyarázhatatlan, ha Szijjártó Péter “remetéket megszégyenítő életmódot folytat”. Szavai szerint a számok akkor sem stimmelnek, ha az államtitkárt a felesége tartja el.

Budai Bernadett azt mondta: a vagyongyarapodás csak úgy állhatott elő, ha az államtitkár összes befektetése csaknem 30 százalékos hozamot ért el, ami szerinte nem életszerű. Ha mégis ez történt, akkor Szijjártó Péter pályát tévesztett, inkább brókernek kellett volna mennie – folytatta, megjegyezve: azért kezdeményeznek vagyonnyilakozati eljárást, hogy tisztázzák Szijjártó Péter gazdagodásának “valós okait”.

Gréczy Zsolt arról beszélt: reméli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök berendeli magához Szijjártó Pétert, rákérdez vagyongyarapodásának körülményeire. Abban is bízik – mondta a DK szóvivője -, hogy a Fideszhez közel álló orgánumok a Simon Gábor ügyében tapasztalt lelkesedéssel fogják “üldözni” Szijjártó Pétert, hogy rákérdezzenek a megtakarítás forrására.

Befektetés hozamai és megtakarított összegek

Szijjártó Péter annak ellenére ad készséggel tájékoztatást egykori szóvivő kollégáinak anyagi helyzete alakulásáról, hogy Budai Bernadett és Gréczy Zsolt “gátlástalanul hazudoztak és láthatóan rendkívül rossz viszonyban vannak a számokkal” – közölte a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke szerdán az MTI-vel, hozzátéve: immár sokadszorra teszik világossá, hogy Szijjártó Péter vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.

Fülöp Judit ezt azt követően mondta az MTI érdeklődésére, hogy Budai Bernadett MSZP-szóvivő és Gréczy Zsolt, a DK szóvivője sajtótájékoztatón tudatta: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péterrel szemben a baloldali összefogás a parlamentben, mert úgy vélik, az államtitkár nem tud elszámolni tavalyi, 16 millió forintos vagyongyarapodásával.

Az államtitkár sajtófőnöke kifejtette: Szijjártó Péter befektetési portfóliójának napi piaci árfolyama 2012. december 31-én 62 758 515 forint volt, mint ahogyan azt a 2012. évről szóló vagyonnyilatkozata is tartalmazza. Ezen befektetési portfólióval, illetve annak egyes elemeivel az államtitkár 2013 folyamán 37 tranzakciót hajtott végre, melyek között jelentős számban szerepeltek részvénypiacokat érintő adásvételek, biztosítási eszközalapokkal és befektetési alapokkal kapcsolatos tranzakciók, valamint kisebb részben betétlekötések. Az év közben realizált hozamokat és havi fizetéseiből megtakarított összegeket az államtitkár folyamatosan újra befektette. Az így létrejött befektetési portfólió napi piaci árfolyama 2013. december 31-én 78 187 329 forint lett – mondta Fülöp Judit.

“Az államtitkár szívesen átküld az egyetemi tanulmányai idejéből megmaradt néhány közgazdaságtan tankönyvet az MSZP székházába. Hátha az közelebb visz a megértéshez” – zárta szavait a sajtófőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik