Belföld

Közgyűlés: még hitelre is lenne keret, de nincs rá szükség

Elfogadták a költségvetést Vásárhelyen, módosították a parkolási rendeletet és rácsodálkoztak az egyik temető beton szarkofágaira is.

Korsós Ágnes főjegyző először a tavaszi választásokról adott tájékoztatást. A hódmezővásárhelyi központú 4-es körzetben 100.780-an élnek, de ebben a 18 év alattiak is benne vannak. A körzetet 19 település alkotja, a központ Vásárhely, ide futnak majd be az adatok. A sajtóértesülések szerint 9-10 párt állít jelöltet ebben a körzetben.

Vásárhely 2014 első demográfiai adatait Almási István polgármester ismertette. Január elsején 45.805-en éltek Vásárhelyen. Tavaly 412 gyermek született, 237 házasságkötés volt, és 600-an hunytak el.

Ez meg az, napirend előtt

Napirend előtt Molnár Lászlóné (Jobbik) a volt Kossuth előtt lengő magyar zászló cafatokban lógó állapotára hívta fel a figyelmet. Havránek Ferenc (Munkáspárt 2006) a Fény utcában élők levelét olvasta fel. Az utca lakói kritikusnak ítélik az út állapotát és nem tartják méltányosnak hozzájárulásukat az útfelújításhoz, mert az már a csatornázás után is megtették. Tavaly a 6 szám előtt végeztek munkát, de az út többi része balesetveszélyes. A város, ha arra jut forrás a nyáron a kisebb közökben, utcákon végez a nyáron felújítást, mondta el a polgármester. Kiss Andrea (MSZP), a Mérleg és a Bajcsy utcák között a csatornafedelek süllyedéséről számolt be.

Fogadni mertünk volna, hogy téma lesz a napirend előtti felszólalásoknál a Jobbik, képviselőtestületet is érintő kampánylevele, valamint a szerdai makói testületi ülésen Vásárhelyt és az összevont kórházat érintő felvetések, de nem így történt. Ezekről nem emelt szót senki.

Mucsi László a műszaki iroda vezetője a költségvetés elfogadása előtt az azt is érintő jelenleg is tartó és a várható beruházásokról adott összefoglalót. A Tram-Train is újabb szakaszba lépett, az északi elkerülő építése pedig a második negyedévben elkezdődik. A Kölcsey utcára tervezett bicikliút kapcsán az irodavezető elmondta, a lakók ellenérveire tudtak válaszolni, sokan azt el is fogadták.

Lázár János országgyűlési képviselő gratulált az elkerülő tervezési munkálataihoz, melyet a város végzett, és kérte a város életében egyik legjelentősebb forgalmi változásról a lakosságot is támogassák. Ugyanekkor szorgalmazta, vizsgálják meg az ingyen telkek ismételt meghirdetését, de immáron nem kettő, hanem három vállat gyermekhez kötve.

6,6 milliárd fejlesztésre, tartalékkal

Az idei költségvetést vita és felszólalás nélkül fogadta el a testület, de az ellenzéki képviselők azt nem szavazták meg. A 14,5 milliárdos főösszeg 6,6 milliárdos fejlesztést is tartalmaz. Családi házak hőszigetelésére, nyílászárócseréjére 40 milliós pályázati keretet különítettek el. Lázár János kiemelte a költségvetési anyagban az is látszik, 1 milliárdos hitelfelvételre is lehetőség lenne, de igen bölcsen a város azt nem tartja indokoltnak. Szemfülesen pedig észrevett egy elírást, Pósa Lajos neve helyett Kósa Lajosé szerepel, de mint a gyermekkönyvtár névadóját, ezt a variációt még nem javasolja. Az önkormányzatnál 10 éve nem történt béremelés ezért Lázár szorgalmazná a munkatársak kiemelt támogatását gyermekeiken keresztül.

Mátray Attila, az újjáalakult Roma Kisebbségi Önkormányzat munkájának elmúlt időszakáról számolt be, kiemelve jelentős tartozásra bukkantak, azonban az új testület és város között kiváló kapcsolat kezdődött. Kovács László képviselő elismerően beszélt arról, hogy 20 év alatt nem történt annyi örömteli dolog a kisebbségi önkormányzatnál, mint most másfél év alatt.

Ezt meg ki engedélyezte?

A temetők állapotáról és történetéről Antal István irodavezető állított össze anyagot. 2012-ben 6,6, 2013-ban 7,6 millióval támogatta a város temetői munkálatokat, vagy a működtető egyházakat. Elhangzott, a katolikus temetőben Vásárhelyen egyedülálló módon a Csomiép által készített szarkofágokat helyeztek el, és ezeknek – 10 darab – csakhamar gazdája is lett. Lázár János itt nemtetszésének adott hangot. Azt kérdezte, ki volt aki erre engedélyt adott, hogy magyar temetői hagyományoktól idegen beton elemek csúfítják el az összképet. Ugyanakkor felvetette, szükség lenne egy főépítészre, aki felmérné és megakadályozná az ehhez hasonló lépéseket. Amennyiben kiderül, hogy erre nem volt lehetőség, a szarkofágokat azonnal el kell távolítani, tette hozzá Lázár.

A Tornyai éves beszámolója kapcsán elhangzott, Nagy Imre igazgató ezekben a percekben Szegeden a Csongrád megye közművelődéséért Díjat vesz át. Lázár itt elmondta, megvan az az 50 milliós marketingre szánt összeg amelyet legutóbb kért tőle a város az idei kiemelt tárlatok országos reklámjára. Az egyik legjelentősebb kiállítás a Koszta tárlat lehet, mivel az 1948-ban volt utoljára az országban.

Módosította a testület a parkolási rendeletet, de csak egyes bérletek változnak. Bevezetik cégeknek a teljes övezetei bérletet 72 ezer forintos éves díjon, valamint lesz havi bérlet 10 ezer forintért. A vendégeknek, fellépőknek, rendezvényszervezőknek vendégjegyet bocsátanak ki, napi 1000 forintos áron. Ez utóbbit csak a Vámház utcán, a Városellátó telepén lehet kérni.

Ezt is támogatja a város

Döntöttek még a Teniszklub által nyert leader pályázat megelőlegezéséről, valamint a Zsinagóga kertjében egy szintén pályázaton nyert 11 milliós műalkotás pályázati kiírásáról. Az idén új turisztikai táblákat is kihelyez a város, összesen hat frekventált helyen, összesen 1,3 millió forintért.

A SZEFO zrt jelezte, nem lesz elegendő a 175 vállalt munkahely megteremtésére a Bocskai utcai telephely, ezért másik is kért a várostól. A közgyűlés a Teleki utcai volt bölcsőde épületét jelölte ki erre, havi 100 ezer forintos bérleti díjért és teljes felújításért cserébe. Itt várhatóan 60-n dolgozhatnak majd

Nagy Ervin evangélikus lelkész kérését is támogatta a testület, miszerint 5 milliós támogatás kért a Márton utcai parókia és környékének felújítására. A Roma kisebbségi önkormányzat kezdeményezte Molnár Lászlóné visszahívását a Mezőgazdasági, Vállalkozási és Nemzetiségügyi Bizottság éléről. Az ügy egy a képviselő által beadott indítvány után kezdődött, erről itt olvashat. A képviselők végül 13 igen szavazat mellett, Molnárné tartózkodásával megtartották őt a bizottság élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik