Belföld

Ingyen kapta a több száz milliós ötletet a Fidesz

Hogy kitől? A kormánytól. Mit? A jól ismert szlogent, hogy „Magyarország jobban teljesít”, így a kormánypárt ezt fogja kampányszlogenként használni.

Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes és egyben közigazgatási és igazságügyi miniszter már korábban elárulta, hogy mennyibe került a kormány kampánya, ezt korábban már megírtuk, hogy bruttó 792 278 080 forintot. A Fidesz ugyanezt a szlogent kezdte el használni a napokban. Az egyezés nem véletlen, tudta meg az Index.

A kormány a „jobban teljesít” üzenetet tavaly közbeszerzési eljáráson választotta ki a nyertes céget, akkor a kreatív anyagok tervezésével és gyártásával a Lounge Design Kft.-t bízták meg, a médiatervezésre és vásárlásra pedig az Inter Media Group Kft.-vel kötöttek szerződést.

Ez a jól ismert kampányszlogen lesz Fideszes jelmondat
Kép: Hír24

Kérték, kapták

A Fidesz kampányfőnöke, Gyürk András a portál megkeresésére elmondta, a kormánypárt azért használja ugyanazt a szlogent, valamint a hozzá kapcsolódó dizájnelemeket, mert megengedték neki. A kampányfőnök elmondása szerint megkérték a Miniszterelnökséget, hogy ingyen adják át a szlogent, a kormány pedig megadta az engedélyt, nem meglepő módon.

Az átadás részleteivel kapcsolatban keresték a Miniszterelnökséget is, de onnan még nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik