Belföld

Boross Péter megvédte Szakályt

Galád dolog azzal vádolni Szakály Sándort, hogy tagadja a holokausztot – mondta a volt miniszterelnök.

Elképesztő a “túlreagálás” a német megszállás emlékművére, a kormány nagyon helyesen az 1944-es tragikus évfordulót emlékezetessé akarta tenni. A magyar népet tragédia érte 1944-ben, az emlékmű ezt örökíti meg, minden áldozat fájdalmát, ezért is érthetetlen az ellenkezés – vélekedett Boross Péter az ATV Szabad szemmel című műsorában. Nincs értelme “a zsigeri gyűlölködésből fakadó felháborodásnak”, mert az primitívvé teszi a vitákat – tette hozzá.

Hangsúlyozta: azt, hogy a német megszállás előtt “családokat vagonban nem vittek el Magyarországról, azt azért tényként el kéne ismerni”. Nem ugyanaz volt a bánásmód a zsidókkal szemben a német megszállás előtt, mint utána, “bármennyi méltánytalan, borzalmas, elítélendő dolog is történt” – mondta. Úgy vélte, akkora a különbség, hogy aki ezt egy folyamatnak tekinti, az “elhazudja a magyar történelmet”.

Arról, hogy Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató Intézet vezetője a Kamenyec-Podolszkba történt deportálást idegenrendészeti eljárásnak nevezte, Boross Péter azt mondta: a történész nem mondta, hogy ez nem része a holokausztnak, és nem tagadja a holokausztot. „Akkor valóban volt egy idegenrendészeti eljárás, aminek keretében áttettek a határon zömében zsidó személyiségeket, ami egy iszonyú, gyűlöletes tragédiába fulladt”, és logikus, hogy ez része a holokausztnak – fogalmazott. Hozzátette: “De ha valaki csak az elejét mondja, az nem egyértelmű azzal, hogy tagadja a holokausztot is.”

Az Antall-kormány utáni kabinet miniszterelnöke szerint “galád dolog” azzal vádolni Szakály Sándort, hogy tagadja a holokausztot. Boross Péter azt mondta, nem tud arról, hogy a történésznek szélsőjobboldali kötődései lennének, ezt kizártnak is tartja. “Tisztességtelen vád”, hogy Szakály Sándor ezen eszmékkel azonosulna – közölte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik