Belföld

Szülők a zebránál

Szentendrén az Izbégi Általános Iskolánál a rendőr mellett apák és anyukák is segítik a gyerekek átkelését.

A „Minden nap más szülő” – akcióban Antalicz Ferenc rendőr zászlós, az iskola rendőre felkészítette az önként jelentkező szülőket és azóta ketten vigyáznak a kicsik biztonságára a gyalogátkelőnél. Negyvenen állnak ki mellé felváltva láthatósági mellényben, nehogy valamelyik gyereket baj érje.

Szükség is van a kiemelt figyelemre, mert idén Szentendrén már öt gyalogost gázoltak el és ebből két baleset a kijelölt zebrán történt. Négy járókelőt kellett súlyos sérülésekkel kórházba szállítani. A helyi rendőrség fokozott figyelmet kér az autósoktól, a gyalogosoknak pedig azt ajánlja, hogy este vagy ködös időben nappal is viseljenek láthatósági mellényt, vagy fényvisszaverő csíkokkal ellátott ruhákat, táskákat, hogy a járművezetők könnyebben észrevegyék őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik