Belföld

Bővít a Suzuki

Száz új dolgozót vettek fel az esztergomi gyárba, tízezerrel több autó készülhet idén.

Az új modell, az SX4 S-Cross gyártásának megkezdésével több munkásra és mérnökre van szükség az üzemben, ezért vettek fel száz új dolgozót – mondta el a Világgazdaság című lapnak Urbán László. „Ezt a létszámot kívánjuk tartani, hiszen a jelenlegi modellpaletta az idén nem bővül” –árulta el a vezérigazgató-helyettes. Újabb modell gyártása majd csak jövőre kezdődhet, igaz korábban még az is szóba került, hogy már idén elkezdődhet a Vitara utódjának szánt iV-4-es összeszerelése. Ez azonban 2015-re tolódott a nyilatkozat szerint.

Urbán László azt is hozzátette, hogy nem változott jelentősen a korábbi beszállítói kör, mert az újonnan szerződöttekkel az új modell megjelenése előtt megkezdődött a közös munka, s ez igaz a 2015-ös következő modellre is, azaz gőzerővel folyik a sorozatgyártáshoz szükséges alkatrészek próbája és gyártása. Nemcsak a létszámban, hanem a gyártásban is növekedéssel számol az esztergomi Suzuki, hiszen a tavalyi 155 ezer után idén 165 ezer autó gurulhat majd le a gyártósorokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik