Belföld

Hány Torgyán József van az országban?

Torgyán (nem tudjuk, melyik, de az, aki ott volt) a műsorban elmondta, 2002-ben a rádióból értesült arról, hogy már nem is pártelnök, a jelenlegi elnököt, Hegedüs Pétert pedig nem tekinti igazi elnöknek, mert az MSZMP volt tagja nem lehet az elnökség tagja. Független Kisgazdapárt pedig nincs is, a párt „álkisgazda székházpiócák” kezébe került. A teljes videó itt.

Kitört a kis kisgazdaháború

A párt közleményt adott ki, maga Hegedüs Péter (tudják, aki üzeni, hogy újra erősek) válaszol. A műsorban „egy láthatóan zavarodott viselkedésű idős ember önmagát Torgyán Józsefnek kiadva a műsorvezető idegeit is próbára tevő zagyvaságok sorozatával lepte meg a nézőket. Több bizonyítékunk van arra, hogy az illető nem az igazi Torgyán volt.” Hát hány Torgyán Józsefe van ennek az országnak?

Kép: Tumblr

Aztán a nyilatkozatban előkerül egy kis ügynökmúlt, egy kis Horn Gyula, mintha egy krimi forgatókönyvét olvasná az ember, belül pedig érzi, kampány van. Visszavonhatatlanul. A bizonyítékra sem kell sokat várnunk, íme:

„az igazi örülne most, hogy talpraállt „szeretett” pártja, örülne, hogy újra erős, örülne, hogy az általa lenullázott politikai szervezetet valaki a semmiből újjászervezte.”

Hegedüs nem hagyja magát, visszavág, igazi kisgazdaként kiegyenesíti verbális kiegyenesített kaszáját.

A „komoly politikus” kifejezésnek nem szinonimája a Torgyán név. A Torgyán név a „politikai bohóc” szinonimája. Igazi tehertétel ez a Független Kisgazdapárton.

Időutaznánk

Tegnap, mikor láttuk a tévében a nem tudjuk milyen, de Torgyánt, felőlünk az után gyártott is lehet, nagyon megörültünk, amikor bejelentette, hogy idén augusztus 20-án gyűlést tart Ópusztaszeren. Most, hogy látjuk, Torgyán még mindig tényező, ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy szóljunk Marty McFly-nak és Emmett Brown-nak, vagyis a Dokinak, hogy repítsenek minket már most augusztusba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik